Kifogásból mindig van elég

Három jó ok, hogy leülj, becsukd a szemed és meditálj

A meditálás jó dolog, számtalan haszna van, ráadásul nem igényel sok erőfeszítést. Mármint nem igényelne, ha nem lenne annyi egyéb dolgunk a mozdulatlan üldögélés helyett. Hogy is van ez?

2014.09.10 20:00ma.hu

A meditálás a világ egyik legegyszerűbb dolga. Mármint maga a technika. De hozzákezdeni? A legnehezebb. Mert annyi egyéb dolgunk is lenne, néma és mozdulatlan üldögélés helyett ott van például a kedvenc sorozatunk a tévében, a legjobb barátunkkal is már legalább két napja nem beszéltünk, a férj/feleség és a gyerekek vacsoráért rágják a fülünket vagy vacsora előtt még játszanának egyet, és vég nélkül sorolhatnánk az efféle "fontos" teendők listáját.

Pedig akár hiszed, akár nem, a meditáció hosszútávon mégis sokkal hasznosabb, mint a fent említett dolgok. Sőt, egy félórás meditáció alatt sokkal jobban kipihenhetjük magunkat és feltöltődhetünk, mint ugyanennyi tévénézés vagy akár alvás közben - derült ki egy új tanulmányból, ami a Mens Journal című szaklapban jelent meg a közelmúltban. Eszerint ha meditálunk, az mind az elménkre, mind a testünkre, de még az egészségi állapotunkra is üdítő hatással van. Szóval nincs több kifogás: szánd rá azt a kis időt, már napi 5-10 perc is hatásos lehet, de a legjobb, ha tényleg legalább fél órát adunk magunknak a kikapcsolódásra.

És hogy mit kell tenni? Semmit. Pontosabban semmit, de azt nagyon odafigyelve. Csak helyezkedj el kényelmesen - lehetőleg ne fekve, mert akkor másodpercek múlva aludni fogsz -, hunyd le a szemed és kezdd el figyelni a lélegzeted, képzelj magad elé egy gyertyalángot, egy tengerpartot, vagy bármit, ami segít, hogy kizárd a külvilágot és már csak magadra figyelj.

És hogy miért jó mindez? Íme!

Fotó: freedigitalphotos.net/tiverylucky

Érezz kevesebb fájdalmat!

A kutatók néhány egészséges ember bevonásával vizsgálták, hogyan hat a meditáció a fájdalomérzetre: enyhe, de mégis kellemetlen fájdalomérzetek sorozatát okozták nekik, miközben MRI-vel figyelték az agyi aktivitást. Az önkénteseket először normál állapotban vizsgálták, majd azt kérték tőlük, hogy négy napon keresztül gyakorolják a meditációt, majd újra megvizsgálták őket, ugyanazoknak a fájdalomérzeteknek tették ki őket, és a résztvevők szerint a kellemetlenség szintje 57 százalékkal csökkent, sőt, amit fájdalmasnak éreztek, az is 40 százalékkal alacsonyabb intenzitású volt, mint korábban.

Hogyan lehetséges ez? A meditáció által kiváltott fájdalomcsökkentés összefüggésbe hozható az agy kognitív - gondolati, tudatos szintű - információfeldolgozásával, átformálva a bejövő érzeteket és más érzékszervi összefüggésbe helyezve, lefordítva ez annyit jelent, hogy az eredeti fájdalomérzet kevésbé szörnyűnek és elviselhetetlennek tűnik.

Kontrollálja a szorongást

A kutatások szerint azok, akik rendszeresen meditálnak, kevésbé aggódnak a jövő miatt. Egy kísérletben közel száz olyan beteget, akik betegesen szorongónak számítanak, "kiképezték" egy speciális meditációs technikára, amit leginkább úgy fordíthatnánk, hogy "éberségen alapuló stresszcsökkentés". Nyolc héttel később a betegek szorongás- és stresszszintje minden egyéb kiegészítő módszer vagy terápia alkalmazása nélkül érzékelhetően csökkent.

A meditáció abban is segített a résztvevőknek, hogy nagyobb nyilvánosság előtt képesek legyenek megszólalni - ez még az átlagos emberek jelentős részének is stresszt okoz, akik egyébként a mindennapi életesemények során nem éreznek szorongást. A meditálást rendszeresen gyakorlók több önbizalmat éreztek és gyakrabban gondoltak úgy a feladatokra, hogy "meg tudom oldani", mint úgy, hogy "úgyis el fogom szúrni".

A meditálás boldogabbá tesz

A Johns Hopkins Egyetem egyik professzora több mint 3500 résztvevő bevonásával vizsgálta a meditációs módszereket, és megállapította, hogy hatásosabban enyhíti a depressziós tüneteket, mint bármelyik antidepresszáns szer. Ráadásul a gyógyszerekkel ellentétben sosem mutattak ki semmilyen kockázati tényezőt vagy kellemetlen mellékhatást, mint például az álmosság vagy a csökkent nemi vágy.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.