Akaratlanul is sokat árthatunk

Ezért ne kínáljuk a gyereket alkohollal

A szüleik által alkohollal kínált kiskamaszok háromszor nagyobb valószínűséggel válnak erősebben ivó tinédzserekké 16 éves korukra, mint azok a kortársaik, akik nem kapnak otthon alkoholt.

2014.09.08 17:41MTI
freedigitalphotos.net/zirconicusso

A témában készített eddigi legnagyobb vizsgálat során az ausztrál Új-Dél-Walesi Egyetemen működő Nemzeti Drog- és Alkoholkutató Központ szakemberei mintegy kétezer családban követték nyomon a szülők és a gyerekek alkoholfogyasztási szokásait több mint négy éven át.

A tanulmány vezető kutatója, Richard Mattick szerint sok szülő úgy véli, hogy ha megismerteti gyermekét az alkohollal, azzal rávezetheti őt a későbbiekben való felelősségteljes alkoholfogyasztásra és minimálisra csökkentheti a sérülések, az erőszak, a mérgezés, a kockázatos szexuális együttlétek és a jövőbeli alkoholproblémák kockázatát.

Az eredmények azonban azt mutatják, hogy a jó szándékú gyakorlat hatására a gyerekek nem mérsékelten isznak, hanem épp ellenkezőleg, több alkoholt fogyasztanak.

A szakember hangsúlyozta, nem azt akarják megmondani a szülőknek, hogy mit kellene, vagy nem kellene tenniük, csupán tudatosítani akarják bennük, hogy ha alkohollal kínálják a gyermeküket, akkor a későbbiekben háromszor nagyobb valószínűséggel lesz erősebben ivó gyermekük, mintha nem tennék.

Mattick szerint a 18 éven aluliakat elsődlegesen a szüleik kínálják alkohollal. Mint hangsúlyozta, sok esetben ez a legjobb szándékkal történik, azért, hogy biztonságos és felügyelt környezetben ismertessék meg őket az itallal.

A mostani tanulmányba bevont gyerekek közül minden hatodikat kínáltak alkohollal a szülei 12, illetve 13 éves korban, míg a 15 és 16 éves kort elérve a fiatalok több mint egyharmada kapott alkoholt a szüleitől. Közülük 15 százalék teljes adagokat ivott, míg a fiatalabbak körében ugyanez az arány mindössze 1,5 százalék volt.

A tanulmány eredményeit hétfőn ismertették a Nemzeti Drog- és Alkoholkutató Központ éves tanácskozásán Sydneyben.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.