Holisztikus gyógymódokra lenne szükség!

Súlyos betegségek, amelyeket hamarosan legyőzhetünk?

Ahogy ma teljes természetességgel használjuk azokat a kütyüket, amelyekről 25 éve még csak a sci-fi írók fantáziáltak, úgy könnyen elképzelhető, hogy néhány éven belül könnyed mozdulattal vesszük elő majd a gyógyszeres fiókból a ma még gyógyíthatatlan betegségek ellenszerét is?

2014.09.04 08:48ma.hu
freedigitalphotos.net/arztsamui

Tizenöt évvel ezelőtt még exkluzív játékszernek számított egy mobil, ma pedig szinte nincs olyan háztartás az országban, ahol ne lenne legalább egy, de inkább több készülék. Ráadásul csak az elmúlt néhány évben olyan elképesztő változásokon mentek át a telefonok, hogy egy 10 évvel ezelőtt hipermodernnek számító nyomógombos készülék miatt már szégyenkezni kell a gazdájának. A gyógyszeripar hasonlóan nagy lépésekkel halad előre - írja a Nők Lapja Café, hiszen jóval nagyobb és komolyabb kutatói bázisra épül, mint a telefongyártás. Ahogy a modern telefonkészülékek is számos dolgot „tudnak” már, amiről korábban nem is álmodtunk, úgy az új fejlesztésű gyógyszerektől azt remélik, hogy képesek lesznek felvenni a küzdelmet olyan betegségekkel szemben, amik ma még nehezen vagy egyáltalán nem kezelhetők. A cikk vakon hisz ebben, de a kérdés, hogy mennyire jó ez nekünk?

Amiket már legyőztünk…
Bizonyos betegségek hallatán nagyanyáink még most is összerezzenek. Az unokáiknak a szamárköhögés, az influenza, a TBC vagy a tetanusz már nem fenyegetés, de nekik még halálos ellenség volt, hiszen ezekre a kórokra hatékony védőoltás csak a második világháború időszakától lett elérhető.

Előtte az emberiség soraiban iszonyatos pusztításokat végeztek ezek a betegségek: az A típusú influenza (a spanyolnátha) a Föld teljes lakosságának 20-40 százalékát betegítette meg 1918. és 1919. között, és egyes becslések szerint csak ebben a két évben 100 millió embert ölt meg.

De azt se felejtsük el, a fentieknél jóval többen haltak meg eddig különböző "elvek" miatt - gondoljunk csak a háborúkra! És arra is, hogy mindkettőben (gyógyszeripar, háború) milyen sok pénz van...

Közelebb a gyógyuláshoz?
Azonban olyan rettegett betegségek ma is vannak, amelyek gyógyítását valamilyen oknál fogva még nem oldotta meg az orvostudomány. Például az AIDS – vágnák rá sokan, pedig az AIDS sem számít már olyan veszedelmes és könyörtelen ellenségnek, mint amilyen felbukkanásakor volt, hiszen az AIDS-es betegek életkilátása és életminősége sokat javult az utóbbi időben.

De említhetjük a leukémiát is, amelynek túlélésére 1975 előtt szinte semmi esély nem volt, ma pedig a diagnózis után 8 évvel is élhet a betegek 80%-a.

A folyamatosan piacra kerülő okos gyógyszerek, az AIDS-hez hasonlóan, reménykeltő eredményekkel kecsegtetik a pácienseket egyes rákbetegségek, a cukorbetegség, az asztma és a COPD, véralvadási zavarok, a szklerózis multiplex, a Alzheimer kór, és a hepatitis C kezelésében is. De kérdés, ha továbbra is így fejlődnek ezek a készítmények, akkor valóban lekerülhetnek ezek a fenyegető betegségek az emberiség feketelistájáról?

Akkor is elkészülnek a tökéletes ellenszerek, ha a már most elérhető okos gyógyszerek és terápiák jó drágán és jó hosszú ideig kielégítőbb életminőséget és reménykeltőbb kilátásokat nyújtanak a fenti betegségekben szenvedőknek?

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.