Ne adja fel a reményt!

Ön is a jojóval küzd? Állítsa meg a visszahízást!

A szakértők szerint felnőtt korban a zsírsejtek számát már nem, csupán a sejtek zsírtartalmát lehet csökkenteni. A fogyáshoz is ennek ismeretében lehet jól hozzákezdeni.

2014.08.29 17:29ma.hu

Csökkentse a sejtek zsírtartalmát!

A testsúly a zsírsejtek számától és zsírtartalmuktól függ. Kutatások szerint az elhízásra hajlamos embereknek gyermekkorban több zsírsejtje képződik, az azonban még nem tisztázott, hogy ez befolyásolható-e kiegyensúlyozott táplálkozással és testmozgással. Ha igen, a zsírsejtek számát akkor is legfeljebb a felnőttkor kezdetéig befolyásolhatnánk. Így a felnőtt fogyni vágyóknak egyetlen választása marad: a sejtek zsírtartalmát kell csökkenteniük.

Úgy tűnik azonban, hogy ha a zsírszövet sejtjeiben lévő nagy zsírcseppek egyszer már megnőttek, kiüríthetők ugyan, de azután "mohón várják", hogy új zsírtartalomra tegyenek szert. Ezért akik életmódváltás helyett fogyókúráznak, a kúra végeztével az „éhes” szervezet azonnal raktározni kezd – beindul a jojó-effektus. Ráadásul a kiürült zsírsejtek hosszú évek alatt sem szívódnak föl, ahogy korábban remélték. Vagyis a legegyszerűbb lenne nem elhízni, viszont ha már megtörtént, a fogyásnak csakis egyetlen tartós módszere lehet: egy összehangolt mozgás- és táplálkozásprogram.

Mi kell a fogyáshoz?

"Az igazság az, hogy fogyókúrák helyett életmódváltásra van szükség! Csak végig kell gondolni, hogy 1 kg zsír közel 5000 kcal. Mivel nem célunk izomból fogyni és a vízveszteséget nem számoljuk érdemi fogyásnak, akkor ezt az 5000 kalóriát csakis lassú tempóban tudjuk táplálék formájában elvonni a szervezetünktől. Hosszú távú eredményt csak az hoz, ha új elvek és étrend szerint, új időbeosztással élünk, hogy a rendszeres mozgás is beleférjen a mindennapokba" – hangsúlyozza Lóránth Kata, az Oxygen Wellness aerobik szakmai vezetője.

Fotó: freedigitalphotos.net/Clare Bloomfield

Miért van szükség a mozgásra?

Ennek belátásához tudni kell, hogy a szervezet elsődleges energiaforrásai a szénhidrátok. Ha ezeket felhasználtuk, következik a zsírok elégetése, végül szükség esetén a szervezet belekezd a fehérjék elégetésébe is. Az energiaraktárakat is ebben a sorrendben használjuk fel. Elsőként a máj és az izmok glikogén formájában elraktározott szénhidrogénkészletéhez nyúlunk, mert ez gyorsan hozzáférhető, mintegy 300-400 g, azaz 1200-1600 kcal erejéig.

A gyorstartalékok apadásával indul meg a zsírégetés. A zsírszövet elfogyasztásához tehát intenzív testmozgásra és szénhidrátszegény táplálkozásra van szükség. Intenzív, minőségi testmozgás alatt pedig olyan – legalább 40 perces – edzést kell érteni, amely pulzusszám-növekedéssel, vérkeringés-serkentéssel és izzadással jár. Vagyis sajnos a mosogatás és a háztartási munka bármilyen fárasztó is, nem fér bele ebbe a kategóriába.

Mindig van megoldás

Mindazoknak, akik reményüket vesztették a tartós fogyás tekintetében, tudniuk kell, hogy létezik jó módszer, legfeljebb eddig nem találták meg. Az is lehet, hogy többször próbálkoztak már egészségre káros eljárásokkal, akár úgy is, hogy nem tudták: ezzel ártanak maguknak. A legjobb módszer egy személyre szabott edzésterv, amelynek alapja a heti legalább 3 x 1 óra intenzív edzés.

A fogyáshoz természetesen az is kell, hogy kevesebb kalóriát vigyünk be (lehetőleg jó minőségű tápanyagokból), mint amennyit elégetünk. Remek zsírégető az intenzív gyaloglás, a futás, a biciklizés és a csoportos aerobikórák. Emellett érdemes korlátoznunk a szénhidrát-bevitelt, fogyasszunk több fehérjét (legalább 1,5 -2 g/testsúly kg – vagyis egy 60 kilós embernek 90-120 g fehérjére van szüksége naponta), zöldségeket, gyümölcsöket, valamint rengeteg folyadékot! Az egészség, a fittség és a jó megjelenés legnagyobb „titka” a tudatosság és a kitartás!

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.