Ebola

Egészségesek a Libériából hazatért magyarok

Nem merült fel az Ebola-fertőzés gyanúja annál a két magyar állampolgárnál, akik Libériából jöttek haza korábban, ám egyiküket maláriával kezelték a nyugat-afrikai országban.

2014.08.15 15:23MTI
MTI/Máthé Zoltán

Szabó Enikő helyettes országos tisztifőorvos beszámolt arról, hogy a két magyar már kilenc napja itthon tartózkodik, tünetmentesek, jól vannak. Hozzátette: sem esetükben, sem más okból nincs szükség járványügyi intézkedésekre.

A helyettes tisztifőorvos beszámolt arról, hogy egyikük még Libériában maláriával fertőződött meg, de ezt a betegségét azóta kikezelték, és már egészségesen érkezett Magyarországra.

Kérdésre elmondta, valószínűleg azért kapta el a maláriát, mert nem szedte a megelőzésre szolgáló gyógyszereket. A két magyart az őket foglalkoztató cég elővigyázatosságból rendelte haza, és sem a munkakörük, sem az ottani lakhatási körülményeik nem indokolták volna a hazahívásukat.

"Olyan körülmények között dolgoztak és éltek, hogy nem is találkoztak ebolás beteggel vagy akár gyanús esettel" - mondta a helyettes tisztifőorvos.

Szabó Enikő kérdésre elmondta, a Külgazdasági és Külügyminisztérium tájékoztatása szerint mintegy nyolcvan magyar tartózkodik az Ebola-vírussal sújtott nyugat-afrikai országokban, ők azonban olyan helyen élnek és dolgoznak, hogy nem indokolt a hazahívásuk.

A helyettes tisztifőorvos a sajtótájékoztatón a két magyarról nem közölt részleteket, sem azt, hogy melyik cégnél dolgoznak, sem azt, hogy hol laknak. Az MTI úgy tudja, hogy Fejér megyében laknak, egy háztartásban.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.