Többen kórházba kerültek

Újra támad a leptospirózis

Újabb betegek kerültek kórházba leptospirózis gyanújával Jász-Nagykun-Szolnok megye több járásából, egyikük esetében már kimutatták a bakteriális fertőzést korokozóját, többen a vizsgálati eredményre várnak.

2014.08.11 16:15MTI
Forrás: Wikipedia

A közismert nevén nádvágóláz vagy disznópásztor-betegség miatt húsz embert tartanak nyilván, a szolnoki és debreceni kórházban kezelik őket - tette hozzá Borsos Anikó karcagi tisztifőorvos.

Tájékoztatása szerint a betegek elmondták, hogy szinte kivétel nélkül Kisújszállás és Kuncsorba környéki kukoricaföldeken dolgoztak, és a növény címerezését mezítláb, vizes földön végezték.

Borsos Anikó jelezte: a betegség főbb tünetei a magas láz, hányinger és hányás, de egyes embereknél a baktérium különböző szerveket is megtámadhat.

A kórokozóra nem mindenki fogékony, de az érzékenyebbeket könnyebben megbetegíti. Az első megbetegedések augusztus elején történtek kukoricásban címerező munkások körében, akkor Tiszaszőlősről, Tiszaburáról, Kunmadarasról és Ecsegfalváról kilencen szorultak kórházi kezelésre.

Ügyükben foglalkozási megbetegedés gyanúja miatt vizsgálatot indított a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal munkavédelmi és munkaügyi szakigazgatási szerve. A leptospirózis bakteriális fertőzés, amelyet rágcsálók és kutyák terjeszthetnek vizes helyeken, és ha az emberek mezítláb járnak, horzsolásos, sebes lábukon keresztül a kórokozó bejut szervezetükbe.

A munkások korábban elmondták, hogy az esős időben mezítláb dolgoztak a kukoricaföldön.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.