AIDS-világkongresszus

Hogyan NEM haltak meg milliók az AIDS miatt

19,1 millió évvel hosszabbították meg a fertőzöttek és a betegek életét.

2014.07.22 17:55MTI
Forrás: Wikipedia

HIV-fertőzöttek és AIDS-betegek millióinak életét mentették meg az antiretrovirális szerek, amelyek 1996-ban megkezdett alkalmazásuk óta átlagosan 19,1 millió évvel hosszabbították meg a fertőzöttek és a betegek életét - derült ki amerikai kutatóknak a Melbourne-ben zajló 20. AIDS-világkongresszuson ismertetett adataiból, amelyeket a Lancet orvosi hetilap is közölt.

Az antiretrovirális szerek ugyan nem gyógyítják meg a kórt, azonban a vérben kimutatható szint alá csökkentik a vírusok mennyiségét, ezáltal jelentősen meghosszabbítják a betegek életét. A szerek a várandós nőknél sikeresen megakadályozzák, hogy a vírus a magzatot is megtámadja.

A Washingtoni Egyetem kutatója, Christopher Murray által vezetett kutatók azt vizsgálták, hogy miként alakult a szerzett immunhiányos betegség (AIDS), a malária és a tuberkulózis elleni harc, amely az ENSZ 2000-ben elfogadott millenniumi fejlesztési céljai között is szerepelt.

A szakemberek arra a megállapításra jutottak, hogy megérte milliárdokat fordítani erre a célra, sikerült ugyanis jelentősen csökkenteni a halálozási rátát, sőt a kutatók meglepő új eredményekkel rukkoltak elő. Jóval kevesebbre becsülik például a HIV-pozitív emberek számát, mint az ENSZ AIDS-elleni programja: míg az UNAIDS szerint 35 millió fertőzött él a világon, a Washingtoni Egyetem tudósai szerint 29 millió.

Az AIDS okozta halálozások becsült száma a tanulmány szerint 2013-ban 1,3 millió (az UNAIDS szerint 1,5 millió), az új fertőzötteké 1,8 millió (az UNAIDS szerint 2,1 millió) volt. Az új fertőzöttek száma 1997 óta évente 2,7 százalékkal csökken - olvasható a Lancetben.

A tébécé okozta halálozások száma a 2000-ben számított 1,6 millióról 1,4 millióra mérséklődött 2013-ra. A betegek száma azonban az 1990-es 8,5 millióról 12 millióra nőtt 2013-ra.

A maláriások száma 2003-ban érte el a tetőpontot, 232 millió esetet becsültek. Számuk 2013-ra 29 százalékkal, 165 millióra mérséklődött. Legtöbb áldozatát 2004-ben szedte a kór: ebben az évben 1,3 millióan haltak meg a kutatók számításai szerint, 2013-ban a számuk 855 ezerre csökkent. A szám valamivel magasabb, mint amit az ENSZ Egészségügyi Világszervezete (WHO) kalkulált (727 ezer).

Az eddigi legátfogóbb tanulmány a Washingtoni Egyetem egészségügyi adatokkal foglalkozó intézete (IHME) vezetésével 188 ország adatai alapján készült, és a Bill & Melinda Gates Alapítvány finanszírozta. Az adatokat 1990 és 2013 között rögzítették.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.