AIDS-világkongresszus

Csontvelő-átültetés gyógyított meg két beteget a rákból és az AIDS-ből

A két beteget a sydneyi St. Vincent kórházban kezelték. Az egyik beteg Hodgkin-limfómában szenvedett, és 2010-ben kapott csontvelő átültetést. Donorja olyan ember volt, aki genetikai védelemmel rendelkezik a HIV-vel szemben.

2014.07.21 20:49MTI
freedigitalphotos.net/arztsamui

A második páciens akut leukémiája gyógyítására kapott csontvelőt 2011-ben, és szintén megszabadult a HIV-től, bár a donornak nem volt semmilyen ismert genetikai immunvédelme. Óvatosságból mindkét betegnél folytatták az antiretrovirális terápiát.

A St. Vincent kórház hematológiai és csontvelő-transzplantációs osztályának igazgatója, Sam Milliken vezette kutatócsoport úgy véli: az őssejt-átültetésnek egyre nagyobb szerepe lesz a HIV kezelésében.

"Fontos megjegyezni, hogy ebben a fázisban a kezelés ilyen módja túl veszélyes a csak HIV-fertőzött betegek számára, ám a jövőben ott a lehetőség, hogy a vírus ellen hatásosan használjuk a transzplantációt" - hangsúlyozta Milliken a sydneyi konferencián.

A világon eddig egy pácienst gyógyítottak ki csontvelő-átültetéssel a szerzett immunhiányos betegségből, vagyis az AIDS-ből, 2007-2008-ban Berlinben.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.