Nem mindegy, hova ül a repülőn

Trombózisra hajlamos? Ne üljön az ablak mellé!

A hosszabb repülőút és a trombózis kapcsolatára már többször is felhívták a szakemberek a figyelmet, ám vajon azt is tudta, hogy az állapot kialakulásának szempontjából az sem mindegy, hogy hová ül a gépen?

2014.07.16 10:29ma.hu

Utazás és trombózis

Többször lehet hallani olyan tragikus esetekről, amikor hosszabb utazás után az illető összeesik és meghal. Ennek hátterében leggyakrabban tüdőembólia áll, mely a mélyvénás trombózis gyakori szövődménye. Ekkor a keletkezett vérrög, vagy annak egy része a véráramba kerül, majd a tüdő artériáiba jutva elzárja azokat.

Hogy a hosszabb utazás miért is nagy rizikófaktora a mélyvénás trombózisnak? Az ok elsősorban az immobilitás, a tartós mozdulatlanság, valamint a lábak lógatása, mely a lábszár vénáiban a véráramlás lassulását, pangását eredményezi – ez pedig elősegíti a vérrögök kialakulását. Mindehhez pluszban még hozzájárul az is, hogy utazás alatt az emberek többsége kevesebb folyadékot fogyaszt, ami szintén segíti a vérrögök keletkezését.

Érdemes tudni, hogy nem csak a repülőút hordozza magában a veszélyt, ugyanúgy kialakulhat mélyvénás trombózis autóban, vagy buszon ülve is. Prof. Blaskó György, a Trombózisközpont véralvadási specialistája szerint a repülőgép abból a szempontból veszélyesebb, hogy az utastérben szárazabb a levegő, amit a test fokozottabb párologtatással kompenzál, és ez szintén dehidratáltsághoz, a vér „sűrűsödéséhez” vezet. Emellett a gép fedélzetén a légnyomás is alacsonyabb, aminek hatására fokozódik a vénás pangás és a véralvadás.

A fentiek azonban csak azoknak az embereknek okoznak jelentősebb trombózis-rizikófokozódást, akik – talán nem is tudják, de – genetikai okokból, továbbá társbetegségeik miatt „megadják az alapot” a trombózis kifejlődéséhez, amihez társítva a repülés (utazás) kényelmetlenségeit kialakul a trombózis. Alapvető hajlam nélkül ez igen ritka – teszi hozzá prof. Blaskó György.

Fotó: freedigitalphotos.net/criminalatt

Nagyobb rizikót jelent a hosszú út és az ablak melletti ülés

Természetesen 1-2 órás útnál nincs ok nagy aggodalomra, hiszen leginkább a 4 óránál tovább tartó utazás során nő meg jelentősen a trombózis esélye (utána viszont kétóránként több mint 20%-kal!). Ráadásul tanulmányok szerint az sem mindegy, ki hol ül. Repülőgépen például arra figyelmeztetnek a kutatók, hogy akiknek nagyobb hajlamuk van a trombózisra, ne üljenek az ablak mellé. Ennek oka az, hogy ők kevesebbszer állnak fel, mivel nem szeretnék ezzel megzavarni a beljebb ülőket. Pedig a láb mozgatásának a vérkeringés fokozása érdekében óriási szerepe lenne, így célszerű kb. kétóránként felállni pár percre és kicsit kinyújtóztatni, tornáztatni a lábakat!

Kik a veszélyeztetettek?

Bár a hosszú utak az egészségeseknél is megnövelik a trombózis kialakulásának kockázatát, azoknak, akiknek nagyobb hajlamuk van a trombózisra, utazás előtt óvintézkedéseket érdemes tenniük. Genetikai hajlam esetén utazás előtt heparin-injekció szükséges, mely véralvadásgátló hatása miatt minimálisra csökkenti a vérrögösödés esélyét (fontos: mélyvénás trombózis megelőzésére a közhiedelemmel ellentétben az aszpirin nem hatásos!).

Prof. Blaskó György ugyanakkor hozzátette, hogy amennyiben az utazó ismerten trombotikus beteg és rendszeres alvadásgátló kezelésben részesül, akkor ilyen gyógyszeres "előkezelésre" nincs szüksége, csak tornáztassa a lábait és igyon sokat.

Jó tanács: a nagyobb biztonság érdekében kompressziós harisnya viselése is javasolt, mivel különleges szövésének köszönhetően a felszíni vénákból a mélyebbek felé tereli a vénás visszaáramlást, és fokozza a keringést, így megszünteti a pangást az erekben. Ennek hatására mérséklődik a lábfájdalom, annak ödémásodása, ráadásul a trombózis esélyét is lényegesen csökkenti.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.