WHO jelentés

Tombol az Ebola Nyugat-Afrikában

Február óta 603-ra emelkedett a halálos áldozatok száma, és mindössze a múlt héten legkevesebb hatvannyolcan vesztették életüket az érintett afrikai országokban: Guineában, Sierra Leonéban és Libériában.

2014.07.15 18:25MTI
Forrás: Wikipedia

A WHO közölte, hogy július 8-12. között nyolcvanöt új megbetegedést észleltek a térségben.

A libériai hatóságok kedden arról számoltak be, hogy hétfőig 94 emberrel végzett az országban a halálos kór, és 163-ra emelkedett a megbetegedések száma.

A nemzetközi és helyi egészségügyi szakemberek nehezen tudják elérni az érintett közösségeket, mivel a helyiek félnek a kívülállóktól, akik szerintük inkább terjesztik az Ebolát, mintsem harcolnak ellene.

Dan Epstein, a WHO szóvivője egy genfi sajtótájékoztatón elmondta, hogy a világszervezet munkatársait ellenségesen, gyanakodva fogadják a térségben. Hozzátette, a WHO jelenleg arra összpontosít, hogy a három nyugat-afrikai országban felkutassa azokat az embereket, akik kapcsolatba kerülhettek Ebola-vírussal fertőzött betegekkel, és megfigyelés alatt tartsák őket a rákövetkező 21 napban, a vírus lappangási ideje alatt.

Az Ebola tünetei közé tartozik a hirtelen felszökő láz, a hasmenés, a hányás és bizonyos esetekben a belső vérzés. A betegségre nincs orvosság, sem gyógymód. A vírus hatására összeomlik a szervezet véralvasztó képessége, fellép az elvérzés veszélye, majd a betegség végzetessé válik. Az első járványokban a betegek 90 százaléka elhunyt, de a halálozások aránya még ma is meghaladja a 60 százalékot.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.