Az esküvők száma nem nagyon változott

Egyre többen válnak el Kínában

Nagyot ugrott a kínai válások száma 2013-ban, miközben a házasságkötések száma alig emelkedett az előző évhez képest.

2014.06.18 10:27MTI
freedigitalphotos.net/Salvatore Vuono

A hivatalos adatok szerint tavaly három és félmillió pár döntött a kelet-ázsiai országban frigyének megszakítása mellett, csaknem 13 százalékkal több, mint 2012-ben.

Ez az érték meghaladja a tavalyi 8 százalékos növekedési rátát is, és a legmagasabb az elmúlt harminc év történetében. A házasságra lépők száma ugyanakkor az előző évhez képest mindössze 1,8 százalékkal emelkedett, vagyis a 2012-es 13 millió után tavaly 13,5 milliónyian keltek egybe az országban.

A legnagyobb arányban a 25-29 éves korosztály tagjai döntöttek "függetlenségük feladása" mellett, ők az új házasok több mint harmadát teszik ki. A polgári ügyek minisztériuma a külföldi állampolgárokkal kötött házasságokról is közölt adatokat.

Eszerint tavaly már 55 ezer vegyes házasságot regisztráltak, 12 százalékkal többet, mint 2012-ben. A kínai-külföldi frigyek száma évek óta növekszik, ráadásul a minisztérium csak a szárazföldi Kína területén bejegyzett házasságokról készít kimutatást, a valós számok így jóval magasabbak lehetnek.

A vegyes házasságok népszerűsödéséhez több tényező járul hozzá, köztük a legnyomósabb a kínai demográfiai változások. Az 1979-ben bevezetett egykepolitika következtében eltorzuló nemi arányok, vagyis a férfi lakosság túlsúlya például 2020-ra olyan súlyossá válik, hogy 30 milliónyi házasulandó korú férfira nem jut majd kínai feleség.

Ők külföldi hölgyekkel pótolhatják a hiányt. A vegyes házasságok terjedését emellett a globalizáció s Kína mind nyitottabbá és népszerűvé válása is segíti.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.