Szerencsére nincs sok

A strand, ahova be se tegye a lábát!

Elkészült a haza szabadvízi fürdőhelyek uniós minősítése. Fokozatosan javul a Duna vízminősége, már a folyó főágán is van kijelölt fürdőhely.

2014.05.09 11:13ma.hu

Az Országos Környezetegészségügyi Intézet friss összegzése szerint a hazai fürdőhelyek 95 százaléka kiváló, illetve jó besorolást kapott. Mindössze három olyan strand szerepel a listában, ahol a víz minősége kifogásolt: a Tisza mentén Gergelyiugornya szabadstrandján, valamint a Kettős-Körös mentén a Szanazugban, a dobozi és a gyulai oldalon is. Nagyobb tavaink közül a Balatonon, a Velencei-tavon, a Fertő-tavon és a Tisza-tónál található fürdőhelyek túlnyomó többsége kiváló minősítést kapott. A Duna esetében jó hír, hogy az elmúlt évek fokozatosan javuló vízminősége lehetővé tette, hogy a folyó főágán is fürdőhelyet jelöljenek ki.

A nem engedélyezett fürdővizeken, nem kijelölt fürdőhelyeken való fürdőzés nem javasolt, mivel ezeken a helyszíneken a víz minőségét nem ellenőrzik, a fürdőzés higiénés feltételei nincsenek meg. A közegészségügyi veszélyeken túl sok esetben a balesetveszély miatt tiltott a fürdés (pl. bányatavakon). Fontos, hogy a természetes fürdőhelyeken, különösen a folyóvizeken a vízmélység hirtelen változása és a sodrás lehet veszélyes. Kerülni kell a felhevült testtel történő hirtelen vízbeugrást. A szülők gyermekeiket a strandokon soha ne hagyják felügyelet nélkül!

A kijelölt természetes fürdőhelyek listája és minősítése megtalálható
az Országos Környezetegészségügyi Intézet honlapján >>>

Forrás: Freedigitalphotos/Michal Marcol

Az Országos Környezetegészségügyi Intézet a listát az uniós irányelveknek megfelelően, négy év bakteriológiai vizsgálati eredményei alapján állítja össze, a kockázat statisztikai értékelésével. Nem csak egy-egy mintát, illetve vizsgálati eredményt vesznek figyelembe, hanem a vízminőség változásait, és az esetlegesen fennálló egyéb egészségkockázatokat is követik. Ezen besorolás szerint kiváló, jó, tűrhető és kifogásolt minősítést kaphat egy szabadvízi fürdőhely.

Egy strandot általában egy szezon alatt négy alkalommal vizsgálnak, nyitás előtt, és a nyár folyamán havonta egyszer. A szabadvízi fürdővizek esetében a vízmintavétel mellett a helyszínen szemrevételezik, hogy a víz felületén van-e darabos és/vagy úszó szennyeződés, esetlegesen olajfolt, vagy megfigyelhető-e intenzív hínárosodás. A tavakon a vízvirágzásra is figyelnek, ami a köznyelvben kék algának nevezett, allergén toxinokat termelő baktérium elszaporodását jelenti. Ennek jelei a víz kékeszöld elszíneződése, esetleg habzása. A levett vízmintákban két bakteriális paraméter jelenlétét vizsgálják, amelyek szennyvíz eredetű szennyeződésre, és az ebből adódó egészségkockázatra utalhatnak.

Az idei adatközlés az első, amely a jogszabály által biztosított öt éves átmeneti időszak után már mindenben maradéktalanul megfelel az Európai Unió elvárásainak. Néhány strand esetében azonban előfordult, hogy az elmúlt négy évről nem állt rendelkezésre elegendő számú, illetve megfelelő ütemezésben vett vízminta, így a szigorú szabályok miatt ezek uniós értékelésére nem kerülhetett sor. Ez az oka, hogy a most közzétett listában több fürdőhely neve mellett olvasható a „besorolás alatt” megjelölés. Mindez nem jelenti azt, hogy az adott strand vízminősége ne lenne megfelelő. A szezonban az Országos Környezetegészségügyi Intézet ezeket a vizsgálati eredményeket is közzéteszi majd, csakúgy, mint az összes több hazai, természetes vizek mentén kijelölt fürdőhelyét.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.