Nem olyan félelmetes, mint amilyennek hangzik

Nem bagatel: komoly bajt jelez a fogínyvérzés

Az emberek jelentős hányadánál jelentkezik átmeneti vagy tartós fogágybetegség, mégis csak néhány százalékuk fordul szakemberhez. Pedig a vérzés vagy a gyulladt íny komoly betegségekre is figyelmeztethet.

2014.04.22 10:29ma.hu

Sokan nem tudják, de a fogágyat, az ínyt érintő betegségekkel egy specialista foglalkozik: a parodontológus. Dr. Bajusz Örs parodontológus ezúttal a fogággyal kapcsolatos tévhiteket oszlatja el és önt tiszta vizet a pohárba.

Ismerni kell az esetleges következményeket

A fogágybetegségek a lakosság jelentős részét érintik: az American Academy of Periodontology nevű szervezet becslése szerint négyből három felnőtt szenved a különböző ínyproblémáktól. Ennek ellenére csak mintegy 3-5 százalékuk kér szakorvosi segítséget. Pedig régóta közismert, hogy fogíny megbetegedései összefüggést mutatnak más, komoly betegségekkel is, mint a cukorbetegség, a szívproblémák, vagy akár a memóriaromlás. Mindenképpen fontos tehát komolyan venni a figyelmeztető jeleket.

"Valószínűleg ha többen tudnának az ínybetegségek és az egészségi állapot összefüggéseiről, komolyabban vennék a szájhigiéniát és a megfelelő orvosi gondozást. Minél inkább tudatában vagyunk a hosszú távú következményekkel, annál inkább kérünk orvosi segítséget" – hangsúlyozza az Oxygen Fogászat parodontológusa.

Az 5 leggyakoribb tévhit

1. "A fogínyvérzés nem komoly dolog"

A vérzés, a piros, gyulladt íny mind fontos jelei a fogágybetegségeknek. Akár a fogmosáskor, akár harapáskor, rágáskor tapasztalunk vérzést, ajánlatos elmenni a fogorvoshoz, hogy megállíthassa, visszafordíthassa a folyamatot. Ennek ugyanis elsődleges következménye – a további betegségeken kívül – a fogak elvesztése lehet.

Fotó: freedigitalphotos.net/patrisyu

2. "Nem szükséges mindennap fogselymet használni"

A napi kétszeri fogmosási rutinon túl napi egyszer érdemes fogselymet is használni, ugyanis ez a leghatásosabb módja a fogíny védelmének. Ennek ellenére az amerikaiaknak csupán 13,5 %-a alkalmazza a hasznos eszközt és a fogorvost is csak kevesen keresik fel ellenőrzésre.

3. "A parodontológiai kezelés félelmetes"

A parodontológia a fogászat egy speciális ága és képviselői pontosan tudják, mit és hogyan kell megtenni ahhoz, hogy a fogíny és a fogak visszanyerjék egészségüket. Nem csak modern felszerelés és technika áll rendelkezésre az eredményes kezeléshez, de a parodontológus foglalkozik – többek közt – ínyplasztikával, az ínyrecesszió kezelésével is. A megmentett fogak és az esetleges későbbi betegségek elkerülése pedig megéri a vizitet.

4. "Az ínybetegségek miatt elvesztett fogak nem pótolhatók"

Tény, hogy a fogvesztés leggyakoribb oka felnőtteknél a komoly és tartós ínybetegség. Épp ezért a parodontológusok elsősorban megpróbálják gyógyítani a problémát és megmenteni a fogat. Ha a fogvesztés elkerülhetetlen, akkor sincs minden veszve, hiszen a fogak ilyen esetben is pótolhatók – implantációval. A fogbeültetés tartós és szép megoldást jelent, akár későbbi hidak, protézisek alapját is szolgáltathatja egy-egy implantált fog.

5. "Csak a hiányos szájhigiénia miatt alakulhat ki ínybetegség"

Tény, hogy a megfelelő szájhigiénia fenntarthatja a fogak és az íny egészségét, de számos más faktor is befolyásolja a folyamatokat. Főként a dohányzás hat negatívan az íny egészségére, de a stressz, a szigorú diéták és a genetika is szerepet játszhat a fogínybetegségek kialakulásában. Sikeres és hosszútávú eredmény elérése azonban csak megfelelő szájhigiénia fenntartásával lehetséges.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.