Előzze meg a sportsérüléseket!

8 tipp, hogy sport közben se sérüljön le

Közismert, hogy a sport mennyire pozitívan hat az egészségre, az önbizalomra, de nem szabad elfeledkezni a lehetséges sérülésekről sem. Ha betart néhány alapszabályt, ezek elkerülhetők.

2014.04.16 09:29ma.hu

Miért sérülünk meg?

Az amerikai National Institutes of Health intézete szerint a leggyakoribb sportsérülések jórészt a balesetek, a nem megfelelő tréning és a rossz felszerelés miatt következnek be, bár az is jellemző, hogy a sportolók nem melegítenek be, illetve nem jól mérik fel az edzettségüket. Az is előfordul, hogy egyfajta rosszul értelmezett teljesítménykényszer miatt a nem rendszeresen edzők túlterhelik magukat és úgy vélik, néhány hét alatt ledobhatják a felesleget, lefuthatják a maratoni távot.

Az így bekövetkező leggyakoribb sportsérülések a rándulások, húzódások, törések, ficamok, izom-, térd- és Achilles-ín sérülések.

Az egyensúly a lényeg

A megelőzés egyik alapköve a test egyensúlyának megtalálása, kifejlesztése kellene, hogy legyen – hangsúlyozza Dr. Dobos Márta, az Oxygen Medical holisztikus szemléletű ortopéd orvosa. – Tudnunk kell, hogy minden egyes mozdulatunknál legalább két izomcsoport és ízületek is nyúlnak vagy éppen ellentétes mozgást végeznek. Az egyik legkiegyensúlyozatlanabb régió a hát alsó szakasza. Sokan nagy hangsúlyt fektetnek a hasizmaik erősítésére és elhanyagolják a derék körüli izmok edzését. A vállsérülések pedig gyakran amiatt következnek be, hogy miközben – különösen a férfiak – hatalmas súlyokkal végeznek fekvenyomást, elhanyagolják a hát felső részének és a hátsó deltoidizmoknak az edzését.

Dr. Dobos szerint a legfontosabb, hogy csak megfontoltan, jól felépítetten vágjunk bele az edzésekbe, jól mérjük fel képességeinket, és komolyabb sérülés vagy fájdalom esetén ne halogassuk az orvosi vizitet!

Fotó: freedigitalphotos.net/Praisaeng

8 tipp a megelőzéshez

1. Pihenés
Bármennyire is szeretnénk formába lendülni, hetente legalább egy-két napot hagyni kell a regenerációra.

2. Szünetek
Az egyes gyakorlatok vagy éppen a játék során is fontos szünetet tartani, ez csökkenti a fáradást, a sérülésveszélyt.

3. Felszerelés
Minden sportot a megfelelő ruházatban, cipőben, védőfelszerelésben kell végezni! Mindazonáltal ezek birtokában is óvatosnak kell maradni, a legjobb térdvédő sem véd meg a veszélyes esésektől, rúgásoktól, sérülésektől.

4. Folyadék
Az edzés előtt, alatt és után is óvakodni kell a túlmelegedéstől és a dehidratációtól. Komoly megterheléskor ajánlottak az izotóniás sportitalok, de a víz is tökéletesen megfelel.

5. Izomerő
Fontos, hogy fokozatosan növeljük az izmok erejét, hiszen az erős izmok sok sérülést képesek megakadályozni.

6. Hajlékonyság
A nyújtás elengedhetetlen edzés előtt és után. A hajlékonyság képességét érdemes lassan kifejleszteni – az egyéni adottságokon belül.

7. Technika
Minden sportágban érdemes edző segítségét kérni, legalább addig, amíg meg nem tanuljuk az egyes mozgáselemek megfelelő végrehajtását.

8. Józanság
Ha versenysportot vagy győzelemre menő csapatsportot űzünk, ne a feltétlen győzelem legyen a cél, inkább a kemény munka és a játék öröme. Sokan sérültek már meg az erőn felüli terhelés miatt.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.