A meleg beköszönte javított a helyzeten

Már kilencvenhat áldozatot követelt a madárinfluenza Kínában

Kilencvenhat ember halt meg a madárinfluenza H7N9-es altípusa okozta fertőzésben Kínában idén. A meleg idő beköszöntével csökkent a megbetegedések száma.

2014.04.11 13:15MTI
freedigitalphotos.net/Apple's Eyes Studio

A nemzeti egészségügyi és családtervezési bizottság statisztikái szerint a kór január és március között 250 embert betegített meg és 96-uk halálát okozta. Az új megbetegedések száma a statisztikák szerint csökken: a januári 127 után februárban 99-et, márciusban pedig már csak 24-et jelentettek, aminek oka a fertőzés terjedésének nem kedvező meleg visszatérte.

A korábban embereken ki nem mutatott, kizárólag szárnyasokban jelentkező kór tavaly 144 embert betegített meg, közülük 46-an haltak meg. A betegség terjedésének pontos mikéntje továbbra sem ismert, azzal kapcsolatban kínai és nemzetközi egészségügyi szakértők újra és újra arra emlékeztetnek: mindezidáig nem mutatták ki az emberről emberre terjedés lehetőségét.

Oltóanyag a H7N9-es altípus ellen egyelőre nem létezik, annak kifejlesztésén jelenleg is dolgoznak a szakemberek.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.