Folyamatosan fenyeget az ínhüvelygyulladás

Ha muszáj a billentyűzetet ütni: előzze meg a fájdalmakat!

Szinte nincs is olyan ember manapság, aki valamilyen formában ne használná a számítógépet: vannak, akik pusztán kikapcsolódásként nyomogatják a billentyűzetet, de a legtöbbek munkaeszközként napi 8 órában is pötyögtetnek.

2014.04.03 17:29ma.hu

Vannak, akiknél csupán önfegyelem és elhatározás kérdése, hogy mennyi időt töltenek a számítógép előtt, de a legtöbb ember számára ez fontos munkaeszköz, és egy nap legalább 8, de inkább ennél több órát töltünk a monitor előtt. Ez persze sok esetben kellemetlen problémákhoz vezethet, és nemcsak a szemünk van veszélyben, visszatérő gondot jelent többek között a sok gépelésből adódó ínhüvelygyulladás. Hogy mit lehet ellene tenni, arról dr. Váradi Éva, a Fájdalomközpont főorvosa, az aktív fájdalomcsillapítás specialistája beszélt.

A gyorsírók betegsége

Azok, akik számítógépen dolgoznak, biztosan hallottak, vagy találkoztak már az ínhüvelygyulladás problémájával, hiszen a sok gépelésből adódó egyoldalú mozgás igazán megterhelő az ujjaknak és a kéznek. Ilyenkor az adott területen lévő inak begyulladnak, valamint az itt lévő kenőanyag mennyiség csökken, ami nagyfokú fájdalmat okoz. A gond első hallásra banálisnak tűnhet, ám kezeletlen esetben akár a munkavégzést is befolyásolhatja.

Az ínhüvelygyulladás leggyakoribb okai

• számítógép billentyűzenének folyamatos nyomogatása
• mobiltelefon nyomogatása
• kézimunka: pl. varrás, kötés, hímzés
• zongorázás
• kerti- vagy házimunka

A tendinitisek, vagyis az íngyulladások oka leggyakrabban az ismétlődő jellegű kisebb energiájú terhelés, illetve a nagy erejű mozgás, valamint ritkán lehet mögötte valamilyen fel nem ismert krónikus gyulladás is. Ezenkívül bizonyos betegségekben (pl. diabétesz, reumatoid arthritis, kristály okozta arthritisek) is jellemző elváltozás lehet” – mondja dr. Váradi Éva.

Fotó: freedigitalphotos.net

A probléma diagnózisa egyszerű fizikális vizsgálattal és a beteg panaszaiból könnyen felállítható. Ínhüvelygyulladáskor ugyanis az illető nagyfokú fájdalomra, a csukló és az ujjak mozgásának beszűkülésére, illetve „hóropogás-szerű” hangokra panaszkodik, melyek egyértelműen erre az állapotra utalnak.

Aktív fájdalomcsillapítással gyorsan visszaállhat a szokásos ritmusba

Bár enyhe esetben pihentetéssel és jegeléssel kezelhető a gond, ám ha súlyosabb méreteket ölt, vagy elhúzódik, akkor érdemes szakemberhez fordulni, főleg azért, mert az ínhüvelygyulladás akár hetekig, hónapokig is megkeserítheti az ember életét. „A fájdalom és funkciókiesés a legfontosabb következménye a problémának, de krónikus esetben akár szakadás is felléphet, mely mindenképpen sebészi kezelést igényel” – teszi hozzá dr. Váradi Éva.

A szakértő szerint konzervatív módszerek (rögzítők, pihentető gipszsín) mellett aktív fájdalomcsillapítással az ínhüvelygyulladás hatékonyan orvosolható. Ilyenkor megkeresve a probléma kiindulásának pontos helyét, helyi injekció alkalmazásával a gyulladás megszüntethető, illetve a mozgáskorlátozottság javítható. Segítségével a fájdalom rövid időn belül megszűnik, és az illető visszatérhet a mindennapi tevékenységéhez. A gyógyulás felgyorsítható többek között fizikoterápiával, guna terápiával, valamint ultrahangos kezeléssel is.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.