Légszennyezettség

Döbbenetes számadat: évente 7 millióan halnak bele!

Világszerte hétmillióan haltak meg a szennyezett levegő miatt 2012-ben az Egészségügyi Világszervezet (WHO) Genfben bemutatott jelentése szerint.

2014.03.25 11:11MTI
Fotó: freedigitalphotos.net

"A számok azt bizonyítják, hogy a légszennyezés jelenti a világon a legnagyobb környezeti kockázatot az egészség számára. Emberek millióit lehetne megmenteni a légszennyezés leküzdésével" - mondta Maria Neira, a WHO közegészségügyi részlegének igazgatója.

A jelentés szerint 2012-ben megkétszereződött a levegőszennyezés halálos áldozatainak száma a 2008-ban kiadott előző jelentéshez képest.

Az áldozatok számának öt év alatti jelentős növekedése egy új vizsgálati módszerrel, valamint az ismert betegségek és a levegőszennyezés közötti összefüggések jobb ismeretével magyarázható. A 2008-as szám (3,5 millió halálos áldozat) a városi lakosságra korlátozódott adatokon alapult, míg az új eredmények demográfiailag szélesebb körből származnak és a vidéki területeket is magukba foglalják - közölte Annette Pruss-Ustun, a WHO munkatársa.

Ráadásul új epidemiológiai adatok szerint a légszennyezés a légutak megbetegedése mellett vérkeringési problémákat és rákot is okoz.

A hétmillió halálos áldozat az évenkénti elhalálozások egynyolcadát teszi ki. 4,3 millió eset házon belüli légszennyezésre - fával vagy szénnel való főzésre és fűtésre - vezethető vissza. 3,7 millió áldozatot szed a szabadban történő légszennyezés.

Összehasonlításképpen: dohányzás következtében évente világszerte hatmillióan halnak meg.

A levegőszennyezés a legtöbb áldozatot (évi 5,1 millió halott) Ázsiában, főként Kínában szedi. Afrikában a WHO évi 680 ezer, Európában 580 ezer, a Közel-Keleten 400 ezer, Észak- és Dél-Amerikában pedig 230 ezer halálos áldozatot számolt.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.