Aktív fájdalomcsillapítás segíthet

Így csillapítsa az ülőidegzsába fájdalmát!

Az ülőmunka számtalan egészségügyi panasszal jár, ami igencsak meg tudja keseríteni az ember hétköznapjait. Azoknál, akik szinte egész napra a székhez vannak kötve, gyakran alakul ki ülőidegzsába, vagy más néven isiász.

2014.03.03 16:29ma.hu

Amikor az ülés is szenvedés

Deréktáji fájdalom, lábzsibbadás, érzékkiesés – csak pár tünet, ami isiászra utal, viszont ennél lényegesen több panaszt is okozhat. A tünetek főleg ülés közben jelentkeznek – előrehaladottabb esetben már akár nyugalmi helyzetben is –, hiszen ekkor nagyobb nyomás nehezedik a gerincre és az ülőidegre. Ekkor az illetőnél gyakran figyelhető meg aszimmetrikus testtartás, ami nem meglepő, ugyanis a beteg próbálja minél jobban kímélni az érintett oldalát.

Fotó: freedigitalphotos.net

Az isiász háttérében több ok is húzódhat, mint például gerincferdülés, porckorongsérv, kopásos megbetegedések, rossz szék, stb. Az esetek egy részében több hét elteltével előfordulhat spontán gyógyulás, azonban a tünetek megjelenésekor mindenképp érdemes szakemberhez fordulni, egyrészt azért, hogy az esetleges mögöttes okokra fény derüljön, másrészt mert kezeletlen esetben kellemetlen és fájdalmas szövődményeket is okozhat.

Véget vethet a fájdalomnak

Az isiász kezelésében kulcsfontosságú az aktív fájdalomcsillapítás, mely segítségével célzottan és hatékonyan tudja megszüntetni a fájdalmat. „Az isiász kezelésének alapja a helyi és általános fájdalom– és gyulladáscsökkentés, mely kezdődik a megfelelő testhelyzetben történő pihenéssel, majd külsődleges, úgynevezett isiász borogatás felhelyezésével, valamint szájon át szedett gyógyszerrel, vagy muscularis injekciós fájdalomcsillapítással.

Ha a vizsgálat során kifejezett nyomásérzékenységet találunk, akkor érdemes szteroidos–lidocainos helyi célzott injekciós kezelést is alkalmazni, illetve nagyon jó hatású az akupunktúra és a GUNA bioterápiás ischial injekció alkalmazása az ideg lefutása mentén. Makacs esetekben ischias infúziós kezelést is lehet alkalmazni, általában 5 alkalommal” – mondja dr. Váradi Éva, a Fájdalomközpont reumatológus főorvosa.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.