Együttérző ormányosok

Az elefántok is megvigasztalják zaklatott társaikat

Számíthat társai együttérzésére a zaklatott elefánt: az emberekhez hasonlóan az ormányosok is megvigasztalják és megnyugtatják izgatott fajtársaikat.

2014.02.18 14:25MTI

Joshua Plotnik, a thaiföldi Mahidol Egyetemen oktató állatpszichológus első alkalommal bizonyította be empirikus úton azt, amit az elefántok ismerői régóta tudnak: ezek az állatok együtt érzők és magas intelligenciával rendelkeznek.

"A tanulmányból kiderül, hogy az elefántokat felzaklatja, ha feszült fajtársukat látják. Odamennek hozzá és megnyugtatják, a csimpánzokhoz és az emberekhez hasonló módon" - mondta el Plotnik.

Richard Liar szakértő, aki több mint harminc éve foglalkozik elefántokkal Thaiföldön, megerősítette a megfigyelés eredményeit. "Az elefántok megdöbbentően hasonlóan viselkednek stresszhelyzetben, mint az emberek. Az emberek átkarolják a vigaszra szorulót és megnyugtatóan beszélnek hozzá. Az elefántok szintén közelséggel nyugtatják társukat: megérintik ormányukkal, hozzádörgölőznek és vigasztaló hangokat hallatnak" - fejtette ki a thaiföldi elefántvédelmi központ tanácsadójaként dolgozó Liar.

Plotnik és kollégái csaknem egy éven át végezték megfigyeléseiket 26 ázsiai elefánton egy észak-thaiföldi rezervátumban. Lejegyezték az állatok reakcióit stresszhelyzetekben, amelyeket például egy kóbor kutya vagy egy bokorban tekergőző kígyó váltott ki. Eredményeiket a PeerJ című online szaklapban mutatták be.

"Ha egy elefánt megijed, füleit felemeli, farkát a magasba tartja és morogni kezd" - írja Plotnik. Ilyenkor általában odamegy hozzá egy fajtársa, óvatosan megérinti az ormányával, sőt, akár be is teszi azt izgatott társa szájába - az elefántoknál ez a kézfogás megfelelője. Azt jelenti: "Itt vagyok veled, nem bántalak" - fejtette ki a szakértő.

Lair tapasztalatai szerint elsősorban a nőstények vigasztalnak. A különleges figyelem akár napokig is tarthat, attól függően, mi zaklatta fel az elefántot. Ha egy elefánttehén például elvesztette borját, a stressz tünetei és a vigasztaló viselkedés is tovább tart.

A szakértő kiemelte: az elefántok a főemlősök és a cetek mellett a világ legintelligensebb állatai közé tartoznak.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.