Legalább 7 órányi pihenés kell

Alvástól (is) csökken a szívbetegségek kockázata

A legalább hét órás éjszaki alvás támogatja az egészséges életmód szívvédő hatásait - állítja egy hosszú távú, európai kutatás.

2013.07.04 13:24MTI

A hétórás vagy annál hosszabb alvás 24 százalékkal csökkenti a szívroham, valamint a szív- és érrendszeri zavarok (CVD) kockázatát - idézi a The Daily Telegraph brit napilap online kiadása a tanulmányt. 

Aki a többi, hagyományos tanácsot is követi: például abbahagyja a dohányzást, kevesebb alkoholt fogyaszt, rendszeresen mozog és egészségesen étkezik, az már 83 százalékkal mérsékli a szívroham rizikóját. 

A European Journal of Preventive Cardiology című szaklapban megjelent tanulmány szerint az alvás ugyanolyan fontos, mint a másik négy életmód tényező, hiszen megelőzheti a szív- és érrendszeri eredetű halálozást. Egy holland kutatócsoport 14 ezer, a húszas éveiben járó fiatalnál vizsgálta tizenkét éven keresztül a krónikus betegségek kialakulásának esélyeit. 

A kutatás végére körülbelül 600 ember szenvedett szívbetegségtől, vagy esett át szélütésen, 129-en haltak meg. Az eredmények szerint azoknál, akik mind a négy életmódtanácsot követték, 57 százalékkal kevesebb volt a CVD kockázata, és 67 százalékkal kisebb a valószínűsége annak, hogy szívroham áldozatává váljanak. 

A legalább hétórás éjszakai alvás az egészséges életmód védőhatásait fokozta, és 65 százalékkal mérsékelte a CVD, és 83 százalékkal a szívproblémák okozta halálozás kockázatát. 

"Az alvást a szív- és érrendszeri betegségek rizikócsökkentő tényezői közé kell sorolni" - mondta Monique Verschuren, a kutatás vezetője, a holland Közegészségügyi és Környezetvédelmi Intézet munkatársa.
 
"A kutatás bebizonyította, hogy a jó éjszakai álom és a helyes életmód védi a szívet. Ám a rosszalvók ne essenek kétségbe, azt nem állítják a tudósok, hogy az álmatlan éjszakák szívbajt okoznak" - tette még hozzá Doireann Maddock, a Brit Szív Alapítvány szakértője.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.