Folyamatosan emelkedik

Még mindig a járványküszöb alatt az influenzaszerű megbetegedések száma

Tovább folytatódott az influenzaszerű megbetegedések számának emelkedése, de a járványküszöböt (heti 15 ezer beteg) még mindig nem érte el.

2013.01.23 13:46MTI

Az Országos Epidemiológiai Központ becslései szerint 2013. január 14. és 20. között az előző héthez képest országszerte mintegy 23 százalékkal többen, 12 100 beteg fordult orvoshoz influenzaszerű tünetekkel. A harmadik héten influenzaszerű megbetegedések halmozódásáról egy jelentés érkezett. 

Fejér megye egyik óvodájában 55 gyermek közül tízen betegedtek meg láz, elhúzódó köhögés, torokfájás tüneteivel. Két betegtől vettek mintát, de a vizsgálatok során nem igazolták az influenza vírusát. A fővárosban és 14 megyében emelkedett, 4 megyében csökkent és egy megyében nem változott az influenzaszerű megbetegedés miatt orvoshoz fordulók száma az előző héthez viszonyítva. 

A megbetegedések aránya a fővárosban, Tolna és Jász-Nagykun-Szolnok megyében volt a legmagasabb, Nógrád, Békés és Veszprém megyében pedig a legalacsonyabb. A betegek több mint 73 százaléka felnőtt volt. A gyermekek aránya mintegy 17 százalék volt, a betegek mintegy 10 százaléka 60 éven felüli volt. 

Az elmúlt héten 50 influenza gyanús betegtől származó légúti minta érkezett a Nemzeti Influenza Referencia Laboratóriumba. Ezek között három fővárosi, valamint egy-egy Baranya és Hajdú-Bihar megyei betegnél influenza A(H1N1)pdm09 vírus jelenlétét mutatták ki. A múlt év negyvenedik hete óta tartó influenzaszezonban mostanáig kilenc mintában igazolták az influenza A és egy mintában az influenza B vírus jelenlétét - olvasható az OEK jelentésében. 

Az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat szombaton Facebook-oldalán azt közölte, hogy Északnyugat-Európa felől közelít az influenzajárvány Magyarország felé. Az Európai Betegségmegelőzési és Járványügyi Központ (ECDC) legfrissebb jelentése szerint Európa-szerte egyre többen fordulnak orvoshoz influenzaszerű tünetekkel.
 
Az előző heti tízzel szemben a január 7. és 14. közötti időszakra vonatkozóan már tizenkét ország számolt be földrajzilag kiterjedt influenzajárványról. Európában eddig tizennégy - főleg időskorú - ember halála hozható összefüggésbe az influenzajárvánnyal. 

Az Egyesült Királyság járványügyi hatóságai pedig arról számoltak be, hogy egyértelmű növekedés észlelhető a súlyos bakteriális tüdőgyulladás előfordulásában, amely nagy valószínűséggel az influenzamegbetegedések szövődményeként alakul ki - írta az ÁNTSZ.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.