Amerikai rémálom

Már 11-en haltak meg az agyhártyagyulladást okozó szteroid miatt

Fertőzött szteroidoltások miatt 11 ember vesztette életét gombás agyhártyagyulladásban az elmúlt napokban az Egyesült Államokban - közölte kedden az amerikai járványvédelmi hatóság.

2012.10.09 23:38MTI

Eddig tíz államból 119 megbetegedést és 11 halálesetet jeleztek a járványvédelmi központok (CDC). Kedden három halálesetet és 14 új megbetegedést jelentettek.

A fertőzött, ampullás szteroidkészítményt - amelyet utóbb kivontak a forgalomból - 23 állam 76 egészségügyi intézményébe szállították szét. A CDC becslése szerint a 13 ezret is elérheti azoknak a száma, akiknek beadhatták az oltást.

A szteroidkészítmény előállítója a New England Compounding Center Inc., amelynek központja Massachusetts Framinghamben található. Kedden a szövetségi képviselőház három demokrata tagja kongresszusi vizsgálatot sürgetett az ügyben.

A gombás agyhártyagyulladás lappangási ideje körülbelül egy hónap. Egészségügyi szakemberek szerint a kór nem ragályos.

A betegség kitörése a legsúlyosabban eddig Tennessee államot érintette, onnan hat halálesetet és 39 megbetegedést jelentettek. Michiganben hárman haltak meg és 25-en fertőződtek meg, Marylandben pedig egy halottról és nyolc betegről tudnak.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.