Vietnámban szedi áldozatait a betegség

Kéz-, láb- és szájbetegség: dühöng a Dengue-láz

Rohamos gyorsasággal terjed a Vietnám déli részén fekvő Dong Nai tartományban a dengue-láz, valamint az enterovírus-71 okozta, kéz-, láb- és szájbetegségként ismert kór.

2012.06.14 20:20MTI

A tartományi egészségügyi hatóságok arra figyelmeztettek csütörtökön, hogy a fővárostól mintegy 1120 kilométerre délre fekvő Dong Nai 171 települése közül már 169-ben észlelték a kéz-, láb- és szájbetegség megjelenését.

Az év eleje óta a betegségben ketten haltak meg, a fertőzöttek száma pedig kétezerre rúg. A dengue-láz 154 településen jelent meg, egy ember halt meg, és mintegy 1800 kapta el a betegséget.

Országszerte az év első öt hónapjában 43 ezer 200 embert fertőződött meg, és 22 ember halálát okozta az enterovírus-71. A dengue-lázban 13 ezer 200-an betegedtek meg, és nyolcan haltak bele. A rendkívül fertőző enterovírus-71 kilenc éve jelent meg Vietnámban.

A vírus okozta, főként gyermekeket sújtó kéz-, láb- és szájbetegség kezdetben enyhébb általános tüneteket okoz bőrkiütésekkel, de később súlyos idegrendszeri elváltozásokhoz vezethet, illetve halált is okozhat.

A kórokozó általában a tápcsatornán keresztül jut be a szervezetbe, és a széklettel terjed tovább, ezért általában a kevésbé fejlett, hiányos egészségügyi ellátórendszerrel rendelkező területeken és közösségekben terjed. Hatóanyag nincs ellene.

A dengue-lázt, akárcsak a maláriát, alapvetően szúnyogok terjesztik. A betegség évente 50-100 millió embert veszélyeztet a trópusi és szubtrópusi régiókban.

Leginkább jellemző tünetei a magas láz, a fejfájás, az ízületi, izom- és csontfájdalom.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.