Nem szerencsétlenebbek a balkezesek!

Balkezesség: kárt okoz az erőszakos átszoktatás!

Balszerencsének gondolták sokáig, ha valaki balkezesként jött a világra. Ma is léteznek helyek, országok és falvak, ahol nem tudnak belenyugodni abba, ha a családba balkezes gyermek születik. De valóban a szerencsétlenség bélyegét hordozza a balkezes?

2012.03.18 11:55MTI

Sokáig balszerencsének gondolták, ha valaki balkezesként jött a világra, és továbbra is vannak olyan helyek, országok, falvak, ahol még ma sem tudnak belenyugodni abba, ha balkezes születik a családba.

Talán az is közrejátszik ebben, hogy a "bal" szó önmagában is mindig valami negatívumhoz kapcsolódik, gondoljunk csak a következő kifejezésekre: baleset, baljóslat, balsiker, balfácán.

Ezek azt sugallják, hogy a bal eleve rosszat jelent. De valóban a szerencsétlenség bélyegét hordozza a balkezes? Hiszen a világ népességének 10-15 százaléka ehhez a kisebbséghez tartozik...

"A téma igen hálás - mondja Kiss Erzsébet óvodapedagógus, aki egyben a Magyarországi Balkezesek Egyesületének az elnöke is. - Helyesebben hálás és hálátlan is, időszerű és időszerűtlen. Hogy miért? Mert annak ellenére, hogy ma már tudjuk okát, ismerjük a hozzá kapcsolódó gondokat, mégis sok tévhit, hibás nézet van forgalomban a balkezességgel kapcsolatban."

Mi is a balkezesség?

Sokak hiedelmével ellentétben nem születési hiba, nem fogyatékosság, nem is rossz szokás, egyszerűen csak genetikai eltérés.

"Okozójának génjét már meg is találták a tudósok. Sokan foglalkoztak vele, és ma is sokan "gyártanak" különféle elméleteket, holott mára már egyértelműen kiderült, hogy többnyire öröklött tulajdonságról van szó, amely már a magzati korban kialakul, és a jobb agyfélteke dominanciáján alapszik. Az érintetteknek sokkal kevesebb gondot okoz a balkezesség, mint a környezetnek. Magam is balkezes vagyok, három gyermekem közül kettő szintén, felmenőim között is sokan azok. Tehát az öröklődéselmélet nálunk, a családban beigazolódott. Statisztikai adatok is bizonyítják, hogy ahol mindkét szülő balkezes, ott az esély 46 százalékos, hogy az utódok is azok lesznek" - mondja a szakember.

De mi a gond a balkezességgel, miért kell mégis erről a témáról időről időre újra beszélni?

"Sokan, sajnos szakemberek körében is, tévesen ítélik meg a balkezességet, a balkezesek helyzetét. Naponta hallani olyan óvodáról, gyermekintézményről, családról, ahol azon munkálkodnak, hogy a gyermeket leszoktassák a balkezességről. Hányszor halljuk, hogy a "szép kezeddel" egyél, "a másik kezeddel" fogd a játékot. De vannak ennél sokkal drasztikusabb eljárások is, mikor ütik a gyerek bal kezét, vagy hátrakötik, hogy étkezéskor, rajzoláskor, írás közben a jobb kezét használja. Pedig ma már elfogadott pedagógiai irányelv: az erőszakos átszoktatás tilos! A mindenáron történő "korrigálás" rendkívül sokat árt" - magyarázza Kiss Erzsébet.

"Ugyanis, ahogy Hámori József híres könyvében, Az agy aszimmetriái című műben kifejti: a bal kéz dominanciát örökletes és hormonális tényezők együttesen okozzák, már magzati korban eldől, hogy melyik agyfélteke lesz a domináns - a balkezesek esetében ez a jobb agyfélteke. Tehát az átszoktatásnak nincs értelme, az erőszakos megváltoztatás súlyos zavarokat okozhat, többek között dadogást, írási és olvasási problémákat, bizonytalanságot, agresszivitást, önbizalomhiányt."

"A pedagógusok sem ismerik széles körben a balkezesség anatómiáját - mondja az óvodapedagógus. - Amikor 2005-ben létrehoztuk egyesületünket, elsősorban érdekvédelmi meggondolásból tettük, hiszen egy kevéssé szervezett kisebbségről van szó, amely nem képes kiállni önmagáért. De közben rájöttünk, hogy nagy szükség van a felvilágosító szóra, előadásokra, ezért oktatási, információs tevékenységet is folytatunk, ismertetjük a legújabb kutatási eredményeket, módszertani előadásokat tartunk. Országszerte vannak rendezvényeink gyermekintézményekben, játszóházakban, különféle fórumokon."

Mivel a balkezeseknek már nemzetközi világnapja is van, minden évben Gárdonyban tartanak találkozót és figyelemfelkeltő rendezvényt.

Lehet, hogy a balkezesség nem is annyira a balkezesek problémája, inkább a környezeté?

"A többségi társadalom hajlamos elítélni, megbélyegezni mindazt, ami más, ami kilóg a sorból, eltér az átlagostól. Pedig a balkezesség nem kódolt szerencsétlenség, hiszen akár még előny is lehet. Sok balkezes hírességet ismer a történelem, főként a művészet világa. Leonardo, Michelangelo, Newton, Beethoven is ebbe a csoportba tartoztak mások között. De híres sportolókat is sorolhatnánk, a teniszben, a vízilabdában, az ökölvívásban kifejezetten előnyt jelenthet a balkezesség. Különféle logikai játékokban, számítógép-használatban kreativitásuk révén különösen ügyesek a balkezesek" -
mondja Kiss Erzsébet.

"Azt mondhatjuk, hogy önmagában a balkezesség - ha nem is jelent feltétlenül előnyt minden esetben - hátrányt sem. A balkezesek nem ügyetlenebbek és nem butábbak jobbkezes társaiknál."


Miben kell mégis támogatni őket, ha segítségre szorulnak?

Kiss Erzsébet szerint mindenképpen az elfogadásban. Ugyanúgy kell tekinteni rájuk, akár a jobbkezes többségre.

A segítség a mindennapokban ennek ellenére jól jön, ugyanis egy jobb kézre koncentráló világ módszertana és eszköztára nem veszi figyelembe a balkezes kisebbség szükségleteit. A különféle használati eszközök, szerszámok mind a jobbkezesekre berendezett világ igényeit szolgálják.

"Szerencsére ma már létezik internetes "balkezes bolt", ahol lehet kapni az ollótól az írószerekig különféle balkezes eszközöket, amelyek megkönnyítik dolgukat a tanulásban, munkában. Sok balkezes fokozottan érzékeny, esetleg éppen az őt ért megjegyzések, bántalmak miatt. Ezért otthon, a családban, és a gyermek közösségekben is fokozott figyelemmel, szeretettel kell foglalkozni velük, de semmiképpen nem megkülönböztetve balkezességük miatt. És ha az elfogadás, a megértés általánossá válik, talán fel sem tűnik senkinek, hogy ki melyik kezével étkezik, alkot, dolgozik, akkor nem lesz téma a balkezesség" - tette hozzá az óvodapedagógus.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.