Önpusztításra hajlamos, aki sokszor vált otthont?

Megdöbbentő: veszélyben a sokat költözött gyerekek egészsége

Azok a gyermekek, akiket életük korai szakaszában kétszer vagy háromszor is költöztettek, sokkal hajlamosabbak az illegális kábítószerek használatára, egészségük fokozott veszélyben van - állítja egy tanulmány.

2012.02.07 08:15ma.hu

A túlságosan sokat költöző gyermekek egészsége rosszabb lehet - állapította meg egy új tanulmány.

Amennyiben 18 éves kora előtt egy gyermek sok költözésnek, otthon-váltásnak van kitéve, az egész egészségére kihat. Pszichés stressz éri őt, amely hosszútávon droghasználatához is hozzájárulhat.

A Journal of Epidemiology and Community Health-ben megjelent tanulmány 850 embert vett alapul, sorsuk alakulását és egészségi állapotukat 20 éven át nyomon követték.

Tizennyolc éves koráig a fiatalok 59 százaléka egyszer vagy kétszer költözött máshová, öt emberből egy pedig legalább 3 alkalommal pakolta össze a cók-mókját. 20 százalék ugyanabban a házban, lakásban élt egész gyermekkorában.

A kutatók szerint azoknál a fiataloknál, akik gyerekként legalább egyszer költöztek, a rossz általános egészségi állapot esélye jelentősen megnőtt. Erre csak rátett egy lapáttal az iskola-váltogatás.

Akik gyermekkorukban 3- vagy ennél is több alkalommal költöztek, kétszer akkora eséllyel nyúltak később drogokhoz, és háromszor akkora eséllyel voltak öngyilkossági gondolataik, azokhoz képest, akik végig ugyanott laktak gyerekként.

A kockázat 36 éves koruk környékére csökkent le, olyan problémák viszont, mint elhízás, légzésproblémák, magas vérnyomás nem voltak náluk tapasztalhatóak.

Dr. Denise Brown, tanulmányvezető elmondta: a családban sokak számára pozitív élmény egy költözés - ám a gyermekeknek stresszes esemény, amely a későbbiekben kockázatos magatartáshoz vezet.

A sok költözés miatti lelkiállapotot csak rontja, hogy a gyermek ilyen esetekben többször is iskolát vált, teljesen új közegbe kerül, ahol mindig újra kell kezdenie az ismerkedést.

Nagyon fontos mindenesetre a gyermek érzelmi támogatása valamennyi áttelepülés alkalmával.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.