Nemcsak az anya lehet a hibás
Bajban: 30 év felett a nő és a férfi is emeli a gyerek autizmusának kockázatát
Nagyobb az esélye a születendő gyermeknek arra, hogy autista legyen, ha mindkét szülője késő 30-as éveiben jár a fogantatáskor - állapította meg egy új tanulmány. Korábban inkább az anya életkorát hitték döntőnek...
2012.02.06 14:25ma.huÚgy tűnik, nemcsak a nők tarthatnak attól, hogy jóval 30-on felül problémák lehetnek a születendő babával. Egy új tanulmány szerint azoknak a gyerekeknek, akiknek édesanyja és édesapja is idősebb 35 évesnél, nagyobb az esélyük arra, hogy autizmussal születnek.
27 százalékkal nagyobb ennek a valószínűsége mint a fiatalabb szülők esetében - állapították meg dán kutatók, akik a Cambridge-i egyetemmel működtek együtt.
Korábban sem volt titok, hogy az anya életkora meghatározó abból a szempontból, veszélyezteti-e az autizmus a gyermeket. A kutatók szerint azonban a kockázat gyakorlatilag egyforma, ha nő, ha a férfi életkorát nézzük.

A rizikó ugyanakkor nem nagyobb, ha mindketten kései 30-as éveikben járnak, mint ha csak az egyikük. Ha az egyik szülő 35 év alatti, a másik pedig 40 éves vagy ennél idősebb, az extra kockázatot az idősebb anya adja (65 százalék), és nem az idősebb apa (44 százalék).
A kutatók 1,3 millió gyermeket vettek górcső alá 1980 és 2003 között, Dániában - vizsgálataik eredményét az Annals of Epidemiology szaklapban jelentették meg. Nagy-Britanniában 100-ból egy gyermekről tudni, hogy az autizmus valamilyen formájában szenved.
Az is kiderült ugyanakkor, hogy 50-ből egy férfinél, ám 300-ból egy nőnél jelentkezett a betegség egyik formája. Caroline Hattersley a Nemzeti Autista Társaságtól elmondta: "Miközben a tanulmány azt sugallja, van összefüggés a szülő életkora és az autizmus között, több tanulmányra lesz szükség. Még mindig keveset tudunk azokról a biológiai eseményekről, melyeknek köszönhetően emelkedik az autizmus esélye."
A kutatók úgy tudják: az autizmus valószínűsége nő, ahogy a kor előrehaladtával természetes változások következnek be, melyek a petéket és a spermiumokat is érintik.
Ám az új tanulmány azt sugallja, hogy miközben a kor valóban jelentős szerepet játszik, kell lennie más magyarázatnak is, mely még nem ismert. Nem lehet kizárni egyéb környezeti tényezők hatását sem, így például fertőzéseket, gyógyszeres kezelést vagy meddőségi kezelést.