Animációs filmek és realityk vonzzák az ifjakat

Csak szex és humor adható el a fiataloknak?

Nem igazán érdeklik a fiatalokat a komoly műfajok, inkább az animációs filmekért és a reality-kért rajonganak. Ugyanakkor szeretnek arról beszélni, amit a képernyőn láttak, különösen, ha szex is van a műsorban.

2012.01.24 12:57ma.hu

Mindez az MTV Hungary által végzett reprezentatív trendkutatás második részéből derült ki, melyet a 15-24 éves korosztály körében végeztek. A fiataloknak szóló szórakoztató csatorna nemzetközi felmérésével összevetve a magyar fiatalok médiafogyasztási szokásai alig különböznek társaikétól világszerte.

Bár a képernyő előtt töltött idő a televízió és a monitor között egyre inkább megoszlik, még mindig a TV a legnépszerűbb médium a 15 és 24 év közötti korosztály körében, akik saját bevallásuk szerint hetente átlagosan 17,5 órát töltenek a képernyő előtt.

Az MTV Hungary a GKIeNET kutatóintézettel közösen készült felméréséből többek között kiderül, hogy mikor bekapcsolják a készüléket, az idősebb korosztályokkal ellentétben a 24 év alattiak alapvetően más műfajokat választanak.

Szex a realityben igen, pornó nem

Míg a 25 évnél idősebbek legnagyobb arányban a hír- és ismeretterjesztő műsorokért, vagy filmnézés kedvéért ülnek a képernyő elé, a fiatalokat kevésbé érdeklik a komoly programok. Inkább választanak rajzfilmeket helyette; a vizsgált korosztály közel fele szívesebben kapcsolja be a tévét egy-egy animációs sorozat kedvéért, mint a 25 év felettiek.

Így nem meglepő az sem, hogy az újabb gyártású, fanyar humorra, gúnyra épülő rajzfilmek spontán ismertsége a 15-24 évesek körében a legmagasabb.

A realityk, valóságshow-k szintén kedvelt műfajok a fiatalok, különösen a fiatal hölgyek körében: a 15-24 közötti lányok 47 %-a nyilatkozott úgy, hogy kifejezetten szívesen néz ilyen adást.

Arra kérdésre, hogy miért nézik realityket, a legnagyobb arányban a vicces jeleneteket, illetve az emberi kapcsolatok és veszekedések ábrázolását emelték ki. Míg a fiatal férfiak körében a szexualitás megjelenítése egy-egy műsorban szintén kifejezetten hangsúlyos, a 15-24 év közötti lányok számára még mindig a szerelem az egyik legérdekesebb tartalom.

A szex megjelenésével kapcsolatban érdekes adat, hogy a direkten ábrázolt szexuális tartalommal, azaz a pornóval kapcsolatban a fiatal korosztály nemre való tekintet nélkül a legkisebb arányban, 44 %-ban elfogadó csak, míg a 35 fölöttiek körében ez a szám már 55 %.

Ugyanakkor a fiatalkori szex következményeivel foglalkozó, reality jellegű műsorok megfogják őket, amit azzal indokolnak, hogy ezek a sorozatok jó beszédtémául szolgálnak, elsősorban a lányok számára.

Téma a tévé

E tekintetben a magyar lányok ugyanúgy működnek, mint a világ más pontjain élő társaik. Az MTV világszerte, 15 országban elvégzett kutatásából, a Millenials studyból kiderül, hogy a lányok a Föld szinte bármely pontján kifejezetten szeretnek arról beszélgetni, amit a tévében láttak, különösen, ha érzelmeket, kapcsolatokat bemutató, folytatásokban követhető műsorokról van szó.

De nem ez az egyetlen hasonlóság a világ fiataljai és a magyarok között: úgy tűnik, a 15-24 közötti korosztály számára a tv-nézés egyre inkább közösségi tevékenység: a valóságshow-kat és humorosként jellemzett műsorokat a fiatal korosztály jellemzőbben szereti társaságban nézni.

A társaság legnagyobb arányban (több mint 40 %) a családot jelenti, körülbelül 20 %-uk pedig inkább a barátaival nézi mindkét műsortípust - derül ki az utóbbi években már sorozatokat és realityket sugárzó csatorna felméréséből.

Mindig online

A közösség szerepe a fiatalok internetezési hajlandóságának is egyik fő mozgatórugója. A nemzetközi Millenials study kutatásból kiderül: a fiatalok mindenhol egyöntetűen vallják, hogy az állandó online jelenlét számukra alapvető a kapcsolattartás szempontjából.

A magyar fiatalok e tekintetben is hasonlóan gondolkodnak, közel ugyanolyan arányban (kb. 15%) válaszolták arra a kérdésre, hogy hol interneteznek általában azt, hogy "mindenhol", mint az önálló keresettel rendelkező 25-35 közötti korosztály.

Ráadásul az internetezésre alkalmas mobil eszkö

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.