A doktor utasításával együtt lehet szeretkezni
"Mindennek vége"? - A szívbetegek is szexelhetnek
Akinek nemrég szívrohama volt vagy szívműtéten esett át, tarthat attól, hogy a szex számára nem biztonságos - a megemelkedett pulzus veszélyes lehet. Kutatók szerint aggodalomra nincs ok.
2012.01.20 16:55ma.huBizonyos betegek, beleértve a komoly szívproblémákkal élőket, akiknél olykor nyugalomban is jelentkeznek panaszok, teljesen kiiktatják életükből a szexet, ha már egyszer állapotukat sikerült stabilizálni.
Ám ha képesek vagyunk normális tempóban sétálni és két emeletet megmászni mellkasi fájdalom, légszomj és abnormális szívritmuszavar nélkül, akkor készen állunk arra, hogy újra éljünk szexuális életet.
Természetesen fontos az orvosunk tanácsát kikérni a témával kapcsolatosan. Ha szükséges a fokozatos és óvatos visszaállás, tartsuk be a doktor utasításait.

A nemi életet illető szorongás és stressz nem könnyíti meg sem a beteg, sem pedig a partnere helyzetét, hiszen a szex közbeni félelem az egész együttlétre rányomja a bélyegét.
Olykor éppen a partner az, aki többet aggódik, idegesebb, stresszesebb, attól fél, hogy fájdalmat és rosszullétet okoz a párjának.
A szakemberek szerint egyébként a szex és a szívbetegség kapcsolata túlságosan kevés figyelmet kap. A kardiológus nem hozza fel a témát, vagy ha igen, nem fejti ki, a beteg pedig nem szívesen kérdez erről.
Ahogyan a szexhez kapcsolódó szorongásáról sem. Sőt, sok esetben az történik, hogy a szívrohamon átesett beteg, akin bypass műtétet hajtottak végre, depresszióssá válik, ami a libidóját is csökkenti és hatással van a szexuális funkciókra.
Csakhogy ez egy ördögi kör, mert a szex elhagyása csak súlyosbítja a depressziót. Már csak emiatt is fontos lenne a betegekkel beszélni a szexről - elmondani nekik, hogy a problémájuk nem egyenlő a szexuális életük végével.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:04 Korrupció gyanújával bíróság elé állítják a francia munkaügyi minisztert
- 9:02 Megvan az első magyar város, ahol teljes a tarifaközösség
- 8:01 Orbán Viktor: az európai politikának nagy szüksége van olyanokra, akik akarnak valamit
- 7:57 A Puskás Aréna környékén hamis szurkolói mezeket és sálakat vont ki a forgalomból a NAV
- 6:54 Orbán Viktor az Európa Tanács konzervatív képviselőit fogadta
- 0:00 Napi előrejelzés 12 jegy számára
- 23:14 Elhunyt az Életrevalók című filmet ihlető arisztokrata
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06