Az alvás segít a rossz élmények tompításában

Bizonyított: ezért mondják, hogy aludjunk rá egyet...!

Az álmok segítenek könnyebben túltennünk magunkat rossz emlékeken - sokan éppen a rossz álmoktól félnek stresszes helyzetben, pedig az álom jót tesz.

2011.11.28 14:15ma.hu

Ha érzelmi stressz alatt áll az ember, sokszor fél álomra hajtani a fejét: attól tart, ezek után milyen álmai is lehetnének, ha nem rosszak? Tudósok szerint azonban az álmok jót tesznek, segítenek megküzdeni a belső problémáinkkal.

Ezen belül is a REM-szakasz, az álom legmélyebb fázisa a leghatékonyabb. A Berkeley-i Kalifornia egyetem kutató felfedezték, hogy agyunk érzelmi tapasztalatokat dolgoz fel álmodás közben, rossz emlékeink fájdalmas részleteinek feldolgozásásban, enyhítésében is segít.

Els van der Helm kutató szerint a REM-alvás fázisában az emlékek újra aktiválódnak, de más megvilágításba kerülnek, kiegészülhetnek, egységbe rendeződnek, ám mindez olyan helyen történik, ahol a stresszt okozó neurokémiai anyagok elnyomódnak.

A tanulmány során 35 egészséges fiatalt vizsgáltak, két csoportra osztva. Mindannyian megnéztek egy 150 érzelmes képből álló sorozatot, kétszer, 12 óra különbséggel, miközben egy MRI szkenner ellenőrizte agyi aktivitásukat.

A résztvevők fele reggel, majd este nézte meg a képeket, a két vetítés között ébren voltak. A többiek este tekintették meg őket, másodjára pedig következő reggel, vagyis közte egy egész éjszaka telt el.

Akik aludtak a két vetítés között,
azoknál jelentős csökkenés volt megfigyelhető a képekre adott érzelmi reakciók terén. Az MRI szkenner az újra aktiválódás nagyfokú csökkenését jelezte az amygdalában, ahol az érzelmeket feldolgozzuk. Az is kiderült, hogy stresszt kiváltó neurokémiai anyagok alvás közben csökkentek.

Matthew Walker, a tanulmány társszerzője elmondta: "Az álmodás egyfajta éjjeli terápiának tekinthető, egy nyugtató "balzsam", amely az előző nap érzelmi tapasztalait tompítja."

Tehát amit korábban nagy jelentőségűnek láttunk, az már kevésbé lehet az, miután aludtunk egyet. Mindez arra is magyarázatot adhat, miért szenvednek visszatérő rémálmoktól a poszttraumás stresszt átélők, így például a háborús veteránok.

Az alvás terápiás jellege hibát szenved az esetükben. Ezért, amikor például a múltba visszatérést egy balesetben lángoló kocsi képe okozza, átélik újra az egész élményt, mert az érzelem nem törlődött megfelelően a memóriából alvás közben.

A tanulmány, mely a Current Biology lapban jelent meg, a REM-szakasz érzelmi funkcióiba enged bepillantást. Ez jellemzően egy egészséges ember alvásidejének 20 százaléka.

Az álmodás nagyon fontos az élmények érzelmi élének lágyításában. Jobban érezzük magunkat a hatására és úgy gondoljuk, mégiscsak képesek vagyunk megküzdeni velük - fogalmazott Walker professzor.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.