A rossz alvók félhetnek?

Szívrohamot kap, aki forgolódik éjjel?

Az álmatlansággal küzdőknek nemcsak az lehet a "jutalma", hogy rosszul indul a napjuk - a szívük is nagy veszélyben lehet!

2011.10.26 08:15ma.hu

Azoknak, akik rendszeresen nem bírnak aludni, hiányzik életükből a minőségi alvás, számolniuk kell egy komolyabb problémával is - jöttek rá norvég kutatók. Úgy tűnik, az álmatlanságban szenvedők sokkal nagyobb eséllyel kapnak szívrohamot, mint azok, akik jól alszanak.

A Circulation amerikai lapban megjelent tanulmány 52 ezer emberen végzett vizsgálat alapján állítja mindezt, melynek keretében az alvás milyenségére is rákérdeztek. Az elmúlt 11 évben a résztvevők nagyjából 5 százaléka kapott szívrohamot élete során első alkalommal.

Összehasonlítva a jó alvókkal, azoknál, akikre csaknem minden éjjel jellemző volt, hogy nem tudtak elaludni, vagy tartósan mélyen aludni, 30-45 százalékkal nőtt a szívroham esélye.

Akkor is, ha a kutatók számításba vették a korukat, vérnyomásukat, koleszterinszintjüket, és egyéb esetleges problémákat, amelyek szerepet játszhatnak a szívrohamban.

Szintén nagy kockázatnak voltak kitéve azok az emberek, akik többnyire fáradtnak érezték magukat napközben, ébredés után nem voltak frissek egy héten legalább két alkalommal.

"A kardiológus általában nem beszélget a pácienssel alvási szokásairól -
mondta el Lars Erik Laugsand kutató, a Trondheimi norvég tudományegyetem munkatársa. - Pedig ezek a beszélgetések hasznosak lehetnének, hogy előre lássák, mekkora a szívroham kockázata."

Arra egyelőre nem jöttek rá, hogyan hat az alvás hiánya a szív egészségére, és hogy az alvásproblémák kezelése biztosan megelőzné-e a szívrohamot.

Suzanne Steinbaum,
a Lenox Hill kórház kardiológusa szerint több kutatás szükséges ennek kiderítésére, mindenesetre ő már megbeszéli a betegeivel, mennyire alszanak jól.

A stressz csökkentése mindenképp előnyös a szívproblémák megelőzésében, ám a stressz csökkentés is csaknem lehetetlen, ha valaki nem alszik eleget.

"Nem tudjuk egyelőre, mennyire fontos a szívroham kivédésében az alvás, és azt sem, mennyi ideig kell valakinek rossz alvónak lennie ahhoz, hogy emelkedjen a kockázat. De nyugodtan kijelenthetjük, hogy van összefüggés a nem alvás és a szívroham rizikója között" - tette hozzá a kardiológus.

Annyi bizonyos, hogy az alvást jelentősen nehezíti a stressz, a depresszió, és egyéb pszichológiai problémák. Az álmatlanság pedig igen sok embert érint.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.