Vizes körülmények között véd minket!

A ránc csak a túlélésünket segíti?

A forró vizes fürdő kétségtelenül egyike az élet örömeinek - Ha azonban feltétlenül keresnünk kellene valami hátrányt a fürdéssel kapcsolatban, az csak a kiázott ujjbegyeink ráncosodása lehetne.

2011.07.13 13:00medipress.hu

A kutatók mindig azt állították, hogy ez a ráncosodás a vízfelszívás elkerülhetetlen eredménye, mivel a testünk nem alkalmas arra, hogy hosszú időre a H2O-ba merüljön.

Az amerikai Idaho állambeli Boise 2AI Labs laboratóriumának legújabb kutatásából azonban az derült ki, hogy a ráncosodás az évezredek alatt kifejlődött túlélő mechanizmus lehet.

A kutatók úgy vélik, hogy a túlzott ráncok úgy működnek, mint az esőgumi futófelülete, és azért alakultak ki, hogy az emberek nedves körülmények között jobban meg tudják markolni a tárgyakat.

Amikor az ujjbegyeinket a nedves felületekhez szorítjuk, a ráncok vízelvezető csatornákként elvezetik a vizet, ami lehetővé teszi, hogy az ujjbegyeink nagyobb területen érintkezzenek a nedves felülettel, tehát jobb fogást találjunk rajta.

Az olyan ujjakon, amelyekben az idegek el vannak metszve, nem alakul ki ráncosodás, ami arra utal, hogy a jelenséget nem külső tényezők, hanem az idegrendszer szabályozza.

A kutatást vezető Mark Changizi a Nature News magazinnak elmondta, hogy munkatársaival 28 ráncos ujjbegy fényképét tanulmányozta. Feltűnt, hogy mindegyik ugyanazt a mintát mutatja: hosszú, különálló csatornák, amelyek egy az ujj hegyén lévő pontból ágaznak szét.

A hipotézis teszteléséhez azt kell majd megvizsgálni, hogy a ráncos ujjbegyű emberek valóban jobban meg tudják fogni a tárgyakat nedves körülmények között.

A kutatók már el is kezdték a próbakísérleteket, és Changizi azt állítja, hogy az előzetes eredmények azt igazolják, hogy a ráncosodás segít.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.