"Át kell alakítani a felsőoktatást"

Pokorni nem lát megújulást a felsőoktatási törvénytervezetben

Pokorni Zoltán jövő héten egyeztet az oktatási államtitkárral a felsőoktatási törvény koncepciójáról.

2010.11.09 17:54MTI

A Fidesz vezető oktatáspolitikusa kedden az MTI-nek azt mondta, a nagyobbik kormánypárt azt szeretné, ha a magyar felsőoktatás megújulna, de a felsőoktatási törvény koncepciójában nem látják ennek lehetőségét, a minőség fejlesztését.

A kormánypárti politikus az MTI-nek úgy fogalmazott: szükségesnek tartaná, hogy legyen normális párbeszéd a két kormánypárt között, legyen olyan szakmai egyeztetés, ami joggal elvárható a kabinetet támogató, s a kérdések nagy részében egyetértő politikai erők között.

Mint mondta, ahhoz joga van az államtitkárnak, hogy az általa felkért szakértői gárdával dolgozzon, amibe nem vonják be a Fideszt, a koncepció nyilvánosságra hozatala előtt azonban kérte, hogy konzultáljanak. Ez sajnálatos módon nem történt meg - mondta, hozzátéve: ez sem jóvátehetetlen, hiszen vitairatról van szó, ami később kerül a miniszter és a kormány elé. Időben vagyunk még, de jobb lett volna a belső egyeztetéseket a nyilvánosságra hozatal előtt lefolytatni - mondta a nagyobbik kormánypárt vezető oktatáspolitikusa.

Az Országgyűlés oktatási bizottságának elnöke szerint nem lenne jó ismét a voluntarizmus hibájába esni, csak most a másik oldalról. A koncepciót elemezve érthetetlennek nevezte a finanszírozásra vonatkozó passzust, amely 15 százalékban hallgatóarányos finanszírozást valósítana meg, 15 százalékban kutatást, s 70 százalékban egyéb feladatokat finanszírozna. Ez nem jelentene mást - folytatta - mint, hogy kapacitást finanszíroznak.

Pokorni Zoltán kiemelte: át kell alakítani a felsőoktatást, ma ugyanis kapacitásfeleslegek vannak, szétaprózott a rendszer. Magyarországnak nem a meglévő állapotokat kellene konzerválnia, hanem úgy kell minőségi felsőoktatást kialakítani, hogy a "gyerekeink ne menjenek el Bécsbe, Párizsba tanulni". Hozzátette: a vidéki főiskolákat csak új feladatok odaszervezésével lehet megmenteni, szerinte az érettségi utáni felsőfokú szakképzés nagy részét ide kell átterelni.

Eközben a szakképző intézmények is kapacitásfelesleggel küzdenek, fontos, hogy ezek ne egymással rivalizáljanak, tehát ezekben a felnőttképzést kell második feladattá tenni a meglévő szakképzés mellett. Ez jót tenne, a ma sokszor átláthatatlan, minőségében ellenőrizetlen felnőttképzési szektornak.

Pokorni Zoltán a diákok vizsgaszámának, a jelentkezési helyek számának korlátozásáról, vagy az átirányításról azt mondta, érthetetlen a hallgatók ilyen jellegű "vegzálása". A magyar felsőoktatás nem egy zárt rendszer, s vissza lehet nyúlni a 80-as évek oktatásszervezési elképzeléseihez, de akkor ennek az lesz a vége, hogy a diákok külföldre mennek - fogalmazott a kormánypárti politikus. Ha a diák kárt okoz azzal, hogy sokszor vizsgázik, meg kell fizettetni vele, de nem lenne szabad kidobni azt az összeget, amit a képzésébe az állam befektetett - mondta, utalva például az orvosképzés költségeire. Nem ugyanaz egy anatómia vizsga, vagy egy műegyetemi vizsga, mint egy főiskolai - említett egy példát a fideszes politikus. Ezt az intézményekre kellene bízni - mondta, s megjegyezte: ezzel a metódussal szemben jöttek létre a 70-80-as évek végén azok a hallgatói mozgalmak, amiből végül a Fidesz kinőtt.

Kifogásolta azt az elképzelést is, amely az egyetemi tanári kinevezést húsz évnyi gyakorlathoz kötné. Mint mondta, ma az a probléma, hogy elöregedett a professzori kar, nincs utánpótlás. Azzal egyetértett, hogy a bolognai rendszert alaposan át kell nézni, nagyon sok probléma van vele, érdemes és kell is rajta változtatni, s támogatja, hogy a pedagógusképzés ismét osztatlan legyen. Azzal azonban, hogy létrehoznák a gyakorlati és akadémiai alapképzést, s csak ez utóbbi jogosítana fel a mesterképzésre, megint nem értett egyet. Ismét 18 éves korban dőlne el, ki milyen utat jár be, s szerinte ez a duális rendszer restaurációját jelentené - mondta.

Pokorni Zoltán arra a kérdésre, lát-e esélyt arra, hogy az államtitkárt meggyőzze, azt mondta, húsz éve dolgozik együtt Hoffmann Rózsával, eddig mindig meg tudtak állapodni. A két kormánypártnak meg is kell állapodnia, mert együtt kaptak felhatalmazást és parlamenti többséget az emberektől. Elmondta: jövő héten leülnek egyeztetni, bízik benne, hogy lesz foganatja.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.