Gyurcsány hazudott a rendőrségnek!

Budai: hamisan tanúskodott Gyurcsány és Bajnai Gordon Sukoró ügyében

Dokumentumok igazolják, hogy Sukoró ügyében Bajnai Gordon és Gyurcsány Ferenc volt kormányfők hamisan tanúskodtak az ügyészség előtt - mondta Budai Gyula miniszterelnöki megbízott szerdai budapesti sajtótájékoztatóján.

2010.07.28 12:01MTI

Budai Gyula kiemelte: birtokába került több olyan angol nyelvű levél, amelyet Bajnai Gordonnak címzett az izraeli befektető, illetve amit Bajnai Gordon és Veres János volt pénzügyminiszter írt az izraeli befektetőnek.
 
Hozzátette: a 2008. május 26-i kormányülésről szóló dokumentum angol nyelvű változata is megtalálható a levelezésben, amely alapján állítható, hogy mind a két volt kormányfő "valótlan tartalmú, hamis tanúvallomást" tett az ügyészségi meghallgatásán - közölte. 

Mind a két volt miniszterelnöknek konkrét tudomása volt több olyan tényről, amely Sukoró ügyében döntő lehet - fűzte hozzá a miniszterelnöki megbízott. Budai Gyula - aki a sajtótájékoztatón be is mutatta a leveleket - elmondta: a legkorábbi, birtokában lévő dokumentum Bajnai Gordon 2008. január 21-én, a King,s City menedzsmentigazgatójának írt levele, majd ezt követi egy 2008. áprilisi és egy augusztusi, szintén Bajnai Gordon által jegyzett angol nyelvű levél.
 
Ezek "konkrétan ellentétesek" a volt kormányfő ügyészségen tett vallomásával - jelentette ki. Bajnai Gordon mindenről tudott, ami a kaszinóberuházással kapcsolatos, folyamatosan kapcsolatban állt az izraeli befektetővel - szögezte le a miniszterelnöki megbízott.
 
Kiemelte: a május 26-i kormányülésről készült dokumentum szerint Bajnai Gordonnak hetente kellett jelentést tennie Gyurcsány Ferencnek azzal kapcsolatban, hogyan áll a kaszinóberuházás.
 
Így Gyurcsány Ferencnek is mindenről tudomása volt, s ő határozta meg a 2008. május 26-i zárt kormányülésen, kinek milyen feladata van a beruházással kapcsolatban.
 
Budai Gyula közlése szerint konkrétan meghatározták, mennyi idő alatt kell végrehajtani a sukorói telekcserét, mennyi idő alatt kell beszerezni a koncessziós jogot a King,s City működéséhez. A miniszterelnöki megbízott azt mondta, a volt kormányfők "hazudtak abban, hogy a 2008. május 26-i kormányülés előtt nem voltak információik", és csak ezt követően szereztek tudomást a beruházásról. 

Az egyik angol nyelvű levél szerint Joav Blum arról tájékoztatta Bajnai Gordont, hogy az előző hét hónapban kemény tárgyalásokat folytattak a kormánnyal. Eszerint már 2007-ben egyeztetést folyt az izraeli befektetővel a sukorói beruházás ügyében - fejtette ki. 

Hozzátette: hazudtak abban is, hogy az állami támogatás odaítéléséről a 2009.április 9-i kormányülésen döntöttek, mert szintén levél igazolja, hogy már 2008. decemberében arról tájékoztatták az izraeli befektetőt, hogy 2,6 milliárd forint állami támogatást kívánnak biztosítani a beruházáshoz. 

Hazudott Gyurcsány Ferenc azt illetően is, hogy ne tudott volna a 2008. május 26-i egyeztetésről, ugyanis kabinetfőnöke - akit tanúként hallgattak meg - elmondta, hogy volt ilyen egyeztetés.
 

Ezen Gyurcsány Ferenc mellett Bajnai Gordon, az izraeli befektető és Tátrai Miklós vagyontanácstag is jelen volt. A miniszterelnöki megbízott bemutatott egy CD-t is, amely elmondása szerint a vagyongazdálkodási tanács 2008. július 30-i ülésről készült. 

A hangfelvételt, amely arról szól, hogy a beruházás Gyurcsány Ferenc utasítására történt, jövő héten adja át az ügyészségnek. Ezek után az ügyészség feladata, hogy az ellentmondásokat feloldja - jegyezte meg.
 
Budai Gyula arra a kérdésre, hogy a hamis tanúzás miatt tesz-e feljelentést, elmondta: az ügyészségnek ugyanúgy rendelkezésre állnak a fenti kormányzati iratok. "Hamis tanúzás tekintetében pedig hivatalból kötelesek eljárni" - tette hozzá.
 
Arra a felvetésre, hogy személyes haszonszerzés történt-e, úgy válaszolt: az ügyészségi nyomozásnak kell tisztáznia azt, hogy "Gyurcsány Ferenc és Bajnai Gordon milyen ellenérték fejében vett részt" ebben a korrupciógyanús kaszinóberuházásban.
 
Úgy gondolom, hogy egy miniszterelnöknek nem az a feladata, hogy konkrét állami beruházásokról konkrét utasításokat adjon minisztereknek, s a vagyonkezelő vezérigazgatójának - fogalmazott, hozzátéve: Gyurcsány Ferenc megrendelte, hogy a csereszerződést ebben a formában kell végrehajtani. Kitért arra is, hogy az egyeztetéseket az a Tátrai Miklós és Markó Andrea - Veres János szakállamtitkára, a vagyontanács tagja folytatta -, akik aztán igennel szavaztak a csereszerződésre.
 
Az ő büntetőjogi felelősségüket is az ügyészségnek kell vizsgálnia - mondta Budai Gyula.

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.