60 éves volt

Elhunyt Toller László volt országgyűlési képviselő

Elhunyt Toller László volt szocialista országgyűlési képviselő - értesült MSZP-s forrásból az MTI hétfőn.

2010.05.10 12:36MTI

A 60. évében járó politikust hétfőn hajnalban a szigetvári kórházban érte a halál, ahova hetekkel ezelőtt vitték be, miután állapota rosszabbodott. A baranyai megyeszékhely volt polgármestere 2006-ban autóbalesetet szenvedett, azóta éberkómában volt.

Toller László 1950. október 21-én született Budapesten. A Janus Pannonius Tudományegyetem állam- és jogtudományi karán 1975-ben szerzett diplomát. 1974-től a Baranya Megyei Tanács előadója, majd három évig Beremend Nagyközség tanácsi vb-titkára. 1978-tól a megyei tanács, illetve önkormányzat munkatársa Pécsett, előbb csoportvezető, majd igazgatási osztályvezető-helyettes, irodavezető, 1992-től a megyei sportigazgatóság helyettes vezetője volt. 1972-től tagja volt a Magyar Szocialista Munkáspártnak, majd 1989 októberében az MSZP alapítói közé tartozott, 1999-2000-ben az országos választmány alelnöke, 2003-2004-ben országos elnökségi tag, 2003-2007-ben megyei pártelnök volt.

1990 októberében Pécsett bejutott a városi közgyűlésbe, 1998 októberétől 2006 októberéig a baranyai megyei jogú város polgármestereként, 2002-2006-ban a Megyei Jogú Városok Szövetsége, majd a Magyar Városok Szövetségének elnökeként dolgozott, ez utóbbi önkormányzati érdekszövetségnek alapítója volt.

1994 és 2009 között Pécs városát képviselte az Országgyűlésben. 1995-től 2000 végig - kis megszakítással - az MSZP frakcióvezető-helyettese volt, 1994-től részt vett az alkotmány- és igazságügyi, 2006-tól az alkotmányügyi, igazságügyi és ügyrendi bizottság munkájában. 2004. októbertől az akkor hivatalba lépett kormányfő, Gyurcsány Ferenc önkormányzati tanácsadó testületének vezetője, majd 2005-2006-ban a miniszterelnök és a megyei jogú városok közötti kapcsolatok megbízottja lett.

2006. június 19-én szolgálati autójával súlyos közlekedési balesetet szenvedett a 61-es úton, Tamási és Dombóvár között.

A balesetben súlyos, életveszélyes koponyasérülést szenvedett, s attól kezdve kómában feküdt. 2009. február 12-én cselekvőképességet kizáró gondnokság alá került, s választójogának elvesztése miatt országgyűlési képviselői megbízatása megszűnt.

Társadalmi tevékenységet is kifejtett: 1990-től 1994-ig a Sipos-Güth Árvák Alapítvány támogató tagja, 1989-től a Pécs-Baranyai Értelmiségi Egyesület, 1991-től a Pécsi Vasutas Egyesület tagja, 1997-től a Pécsi MFC labdarúgó klub elnöke volt. 2006-ban az év polgármesterévé választották, 2007-ben Pécs díszpolgára lett.

Az MSZP saját halottjának tekinti Toller Lászlót

Az MSZP saját halottjának tekinti Toller Lászlót Az MSZP saját halottjának tekinti a hétfő reggel elhunyt Toller Lászlót - közölte Lendvai Ildikó újságírókkal Budapesten, hozzátéve, gyászolják politikus társukat.

Az MSZP-frakció - a pártelnök és Mesterházy Attila frakcióvezető aláírásával ellátott, az MTI-hez is eljuttatott - közleményében tudatja, hogy őszintén osztoznak a család, valamint a rokonok, hozzátartozók és a barátok mély fájdalmában.

"Határozott, céljaiért fáradhatatlanul küzdő, lelkiismeretes ember, barát és munkatárs volt. Töretlen hite és tenniakarása példamutató volt mindannyiunk számára. Az MSZP egyik emblematikus alakjaként mély űrt hagy maga után, emlékét szívünkben őrizzük" - áll a kommünikében.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.