"Hazudunk magunknak"

Chikán kicsi, de erős államot szorgalmaz

Kicsi, de erős államot szorgalmazott Chikán Attila a Népszabadságban megjelent hétfői interjúban.

2009.11.09 07:37Népszabadság

A Fidesz-kormány volt gazdasági minisztere azt mondta: a piac a leghatékonyabb gazdasági koordinációs eszköz, ám nem lehet magára hagyni. A válságban megingott bizalom helyreállításához nem az kell, hogy az állam ne nyúljon bele a gazdaságba, hanem az, hogy jól nyúljon bele, legyen következetes, maga is tartsa be a játékszabályokat, legyen határozott, és ne ígérgessen olyasmit, amit azután nem képes megtenni.

A Corvinus Egyetem professzora úgy véli: Magyarország rossz céltáblára lő, a fejlesztési célok kialakításánál nem olyan embereket, nem olyan társadalomszerkezetet tételez fel, mint amilyen a valóságot jellemzi.

"Hazudunk magunknak" - mondta. Példaként sorolta: azt hangoztatjuk, hogy" Magyarországot a szürkeállomány teheti naggyá, hogy nekünk kiművelt emberfők sokasága áll a rendelkezésünkre, meg hogy alapjában véve jó az iskolarendszerünk és a versenyelőnyünk éppen a jól képzett munkaerő létében rejlik. Valójában mindenki tudja, hogy ez nem így van.

Nincs versenyelőnyünk, mert a magyar munkaerő már drágább annál, mint amennyivel jobban képzett más országokénál, a képzési rendszerünk komoly problémákkal küzd, a felsőoktatás színvonala pedig össze sem mérhető a korábbi évek színvonalával" - sorolta a volt gazdasági miniszter.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.