Demonstráció
A Védegylet és az LMP megtámadta a debreceni akkumulátorgyár környezethasználati engedélyét
Az engedély, amely ellen többtucat kifogást emelt a két szervezet, egyebek mellett nem tartalmazza a gyár környezeti kibocsátásainak hatásait.
2023.03.20 02:15MTIA Védegylet és az LMP megtámadta a Debrecenben megépíteni tervezett CALT-akkumulátorgyár környezethasználati engedélyét a Debreceni Törvényszéken - jelentette be Tetlák Örs, az LMP országos elnökségének tagja, Érd alpolgármestere és Újszászi Györgyi, a Védegylet főtitkára vasárnap Budapesten tartott - online is közvetített - sajtótájékoztatóján.
Tetlák Örs közölte: azért támadták meg a debreceni akkumulátorgyár létesítéséhez kiadott környezethasználati engedélyt, mert álláspontjuk szerint azt a Hajdú-Bihar Vármegyei Kormányhivatalnak el kellett volna utasítania.
Az engedély, amely ellen többtucat kifogást emelt a két szervezet, egyebek mellett nem tartalmazza a gyár környezeti kibocsátásainak hatásait. "Téves és hiányos például a vízfelhasználás hatásainak vizsgálata", a hatóság elmulasztotta a teljes beruházás hatásainak vizsgálatát - mondta az ellenzéki politikus.
Tetlák Örs hangsúlyozta, hogy az LMP minden politikai és jogi eszközzel azon lesz, hogy a debreceni "giga-akkumulátorgyár" ne épülhessen meg, ne valósulhasson meg Orbán Viktor lázálma, amely szerint Magyarországot akkumulátorgyarmattá teszi.
A kormány a lakosság tájékoztatása nélkül, a helyiek kifejezett tiltakozása ellenére is súlyos környezetterheléssel, adott esetben szennyezéssel, óriási energia- és vízigénnyel működő akkumulátorgyárakat telepít országszerte - hangoztatta, majd a zöld fordulat megvalósításának fontosságát hangsúlyozta.
Újszászi Györgyi elmondta, hogy az akkumulátorgyár építése miatt aggódó debreceni és mikepércsi lakosok keresték meg egyesületüket.
Hozzátette: környezetvédelmi joggal foglalkozó egyesülettel nézték át a kormányhivatal engedélyét, amelyben "nagyon sok ponton" találtak hiányosságokat.
A Védegylet főtitkára közölte: keresetlevélben támadták meg a hivatal határozatát és annak megsemmisítését kérték a bíróságtól. Továbbá azt is kérték, a törvényszék tegye lehetővé, hogy igazságügyi szakértő, környezetvédelmi szakember vizsgálja a beruházó által benyújtott dokumentumokat - fűzte hozzá.
Újszászi Györgyi annak vizsgálatát is sürgette, hogy a felszín alatti vízkészletek csökkenése károsíthatja-e a védett természeti területeket.
"Muszáj megállítani ezt a beruházást minden lehetőséggel, ami rendelkezésünkre áll" - jelentette ki.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:29 DK: azonnal vissza kell vonni a kormányzati rezsiemelést!
- 19:07 LMP: komoly nemzetbiztonsági kérdéseket vetnek fel a kínai beruházások
- 18:05 Erdély számos településén megemlékeznek a trianoni diktátum évfordulójáról
- 17:20 Kövér László részvétét fejezte ki az indiai vonatbaleset miatt
- 16:51 PSZ: köszönet az oktatásban dolgozóknak
- 16:48 Csapadékosabbá válik az időjárás a hét elején
- 15:30 Varga Mihály elmondta, milyen költségvetést igyekeztek megtervezni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06