Tech

DK: Magyarországon telepedhetett le egy lehallgató-programokat gyártó cég

Az Európai Parlament Pegasus-bizottságának alelnöke több kérdést is feltett a kormánynak.

2023.01.19 13:10MTI

Magyarországon telepedhetett le a Cytrox nevű, lehallgató-programokat gyártó cég - mondta csütörtöki, online sajtótájékoztatóján a Demokratikus Koalíció (DK) EP-képviselője.

Rónai Sándor úgy fogalmazott: a cég többek között azért a Predator nevű szoftverért is felelős, ami az elmúlt években "több európai megfigyelési botrány középpontjában állt, és amellyel több tízezer ember magánéletéhez férhettek hozzá".

Az Európai Parlament Pegasus-bizottságának alelnöke több kérdést is feltett a kormánynak. A kabinet tudott-e arról, hogy ez a cég telepedhetett le Magyarországon, illetve arról, hogy a vállalkozás mivel is foglalkozik valójában - kérdezte a politikus.

Rónai Sándor arra is kíváncsi volt, hogy "ha tényleg itt van, a kormány tudtával a cég", miért tartották fontosnak, hogy éppen Magyarországon telepedjen le? A kabinet kötött-e szerződést a céggel, illetve az kap-e majd megbízást a magyar államtól kémszoftverek gyártására - sorolta felvetéseit.

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.