Kormány

Gulyás: az Európai Bizottságon múlik a 20 százalékot meghaladó pedagógusbéremelés

Ha a partnerségi megállapodást sikerül aláírni, és az EFOP pluszból származó pénzekhez is hozzájuthat Magyarország, akkor január elsejével a béremelésre sor kerül.

2022.11.30 16:42MTI
Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

Az Európai Bizottságtól függ, hogy januártól több mint 20 százalékkal emelkedhet-e a pedagógusok bére - hangsúlyozta Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter szerdán, a Kormányinfón.

A politikus kérdésre válaszolva azt mondta: ha a partnerségi megállapodást sikerül aláírni decemberben - amire szerinte a jelenlegi tervek szerint jó esély van - és az EFOP pluszból származó pénzekhez is hozzájuthat Magyarország januártól, akkor január elsejével a béremelésre sor kerül.

Jelezte: amit az állami költségvetésből egy ilyen nehéz évben garantálni tudnak, az a 10 százalékos emelés, de azt szeretnék, hogy a korábban bejelentetteknek megfelelően már januártól több mint 20 százalékkal tudják emelni a pedagógusok bérét. "A bizottságon múlik" - hangsúlyozta.

Kifejezetten károsnak nevezte ugyanakkor azt, amit szerinte magyar baloldal ebben az ügyben magának megenged. Úgy fogalmazott: könnyű Brüsszelbe járni nettó 6 millió forintos fizetéssel, és küzdeni az ellen, hogy a tanárok béremelést kapjanak.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.