Diplomácia

Szijjártó Péter Szergej Lavrovval tárgyalt - videó

A gázellátás és Paks is szóba került.

2022.09.23 07:53MTI

Az ENSZ e heti közgyűlése a legjobb lehetőséget kínálta az ukrajnai béketárgyalások megkezdésére, de eddig nem került és már valószínűleg nem is kerül sor ilyen megbeszélésekre a felek között - közölte Szijjártó Péter helyi idő szerint csütörtök éjjel New Yorkban, miután egyedüli európai uniós külügyminiszterként egyeztetett orosz kollégájával.

A minisztérium közleménye szerint a külgazdasági és külügyminiszter az ENSZ Közgyűlése alkalmával tárgyalt Szergej Lavrovval, akinek elmondta, hogy Ukrajna szomszédjaként Magyarországon a háború minden egyes következménye szinte rögtön és rendkívül súlyosan megjelenik. Erre példaként hozta fel az elszabadult inflációt és a menekültáradatot.

Mindezekre a bajokra az egyetlen megoldás a béke lenne, ezért Magyarország minél előbb békét akar, ehhez pedig tárgyalásokra, párbeszédre van szükség - szögezte le a miniszter.

"Az ENSZ Közgyűlése a legjobb lehetőséget kínálja, kínálta arra, hogy ezek a megbeszélések meginduljanak, azonban sajnálattal kell most már így a negyedik nap végén megállapítani, hogy ilyen megbeszélések nem voltak és valószínűleg már nem is lesznek a hátralévő napokban" - fogalmazott.

Szijjártó Péter arról számolt be, hogy egyetlen más európai uniós külügyminiszter sem találkozott az orosz diplomácia vezetőjével.

"Erre persze lehet, hogy most otthon majd főleg az ellenzéki képviselők, megmondóemberek vagy az ellenzéki sajtó képviselői azt mondják, hogy akkor én is minek találkoztam Szergej Lavrovval, de én azt gondolom, hogy a béke párbeszéd nélkül nem fog létrejönni. Hogyha az elkövetkezendő időszakban a békéről nem jönnek létre tárgyalások, akkor a világ még súlyosabb következményekkel fog szembesülni, amiket jó lenne megelőzi." - jelentette ki.

A miniszter az energetikai válságról beszélve figyelmeztetett, hogy orosz energiahordozók nélkül nem tudna működni a magyar gazdaság, az emberek nem tudnának fűteni, meleg vizet használni vagy éppen főzni.

"Ezt a tényt lehet szeretni vagy nem szeretni, attól ez még tény, fizikai törvényszerűség. A közép-európai infrastrukturális adottságok azt diktálják, hogy mind a kőolaj-, mind a földgázfelhasználás területén Oroszországnak rendkívül fontos szerepe van" - húzta alá.

Kiemelte, hogy a Gazprom továbbra is zavartalanul szállít hazánkba, valamint a szerződéses mennyiség feletti megállapodásnak köszönhetően minden nap az 5,8 millió köbméter plusz gázszállítást is teljesíti. A Török Áramlat gázvezeték mára a legmegbízhatóbb szállítási útvonallá vált Oroszország és Európa között, miközben az északi és nyugati irányokból már alig van ellátás - közölte.

Elmondta, ennek nyomán Magyarországon már a 41 százalékot közelíti a gáztározók töltöttsége az éves fogyasztás arányában, míg az európai átlag mindössze 23 százalék.

"Magyarország felelős energiapolitikát folytat, nemzeti érdekünk azt diktálja, hogy Oroszországgal, a Gazprommal megbízható, kiszámítható együttműködést folytassunk, e nélkül ugyanis Magyarország ellátása nem állna biztos lábakon" - közölte.

Szijjártó Péter kitért a nukleáris együttműködésre is, és hangsúlyozta, hogy az új paksi reaktorblokkok 2030-as üzembe állításával Magyarország részben függetleníteni tudja magát azoktól a bizonytalanságoktól, áremelkedésektől, amelyek a nemzetközi energiapiacot jellemzik.

Üdvözölte, hogy korábbi szerződések alapján újabb fűtőelem szállítmány érkezett a paksi atomerőműbe Oroszországból, némiképp kerülőúton, Észak- és Nyugat-Európa érintésével, így a reaktorok működése a következő időszakra is garantált.

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.