Belpolitika

Bemutatta árnyékkormánya tagjait Dobrev Klára

Az árnyék-kancelláriaminiszter és az árnyék-miniszterelnök helyettese Molnár Csaba, a DK ügyvezető alelnöke.

2022.09.19 12:52MTI
Fotó: MTI/Kovács Anikó

Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció árnyék-miniszterelnöke bemutatta árnyékkormánya tagjait hétfőn Budapesten.

A politikus sajtótájékoztatón azt mondta, hogy a "12 éve tartó felelőtlen kormányzás, a tudás, a szakértelem teljes hiánya, az emberek semmibevétele" oda vezetett, hogy az egyetlen kiút a válságból az, hogy Orbán Viktor miniszterelnöknek és kormányának "buknia kell".

Azt mondta, a kormányzás politikai tevékenység, és ő azzal ért egyet, ha a kormányt választott képviselők alkotják, mert a választóktól függő kormánytag a miniszterelnöki túlhatalom egyik legerősebb korlátja. Hangsúlyozta, árnyékkormánya tagjai választói legitimitással rendelkeznek, de emellett szakterületek elismert képviselői.

Közölte, az árnyékkormány ügyében nem folytattak előzetes pártközi koalíciós tárgyalásokat, mert "ennek sem lehetőségét, sem okát" nem látták.

Az árnyék-kancelláriaminiszter és az árnyék-miniszterelnök helyettese Molnár Csaba, a DK ügyvezető alelnöke - ismertette, jelezve, hogy a politikus feladatai közé fognak tartozni az uniós ügyek, valamint a közigazgatás újjászervezése.

Az árnyék-pénzügyminiszter Bodnár Zoltán, az MNB egykori alelnöke lesz, aki az árnyékkormány egyetlen olyan tagja, aki nem választott képviselő. Dobrev Klára szerint elengedhetetlen, hogy jelöltje ne csak a költségvetési, fiskális politikához, de a monetáris politikához is értsen. Hangsúlyozta, Bodnár Zoltánra vár az euró bevezetésének előkészítése.

Az árnyék-külügyminiszter Rónai Sándor, a DK EP-képviselője, akinek "le kell mosni azt a gyalázatot, amit az Orbán-kormány rakott rá a magyar megítélésre", újjá kell élesztenie a "tetszhalott" V4-es együttműködést, és új alapokra kell helyeznie az együttműködést barátainkkal, szövetségeseinkkel - fogalmazott.

A kormányprogramért felelős árnyékminiszteri posztot Arató Gergely parlamenti képviselő tölti majd be - folytatta Dobrev Klára, megjegyezve, ez az a feladat, amit a Fidesz az elmúlt 12 évben még csak meg sem próbált megvalósítani, mert soha nem lehetett tudni, hogy mi a programja.

Az árnyékormány belügyminisztere Mustó Géza, a X. kerület rendvédelemért, közbiztonságért felelős alpolgármestere, akinek a rendvédelmi dolgozók helyzetének rendbetétele, az ember- és eszközhiány csökkentése lesz a feladata.

Dobrev Klára az árnyékkabinet bér- és munkaügyi tagjaként mutatta be Kordás Lászlót, míg szociális és nyugdíjügyi árnyékminiszterként Gy. Németh Erzsébet képviselőt.

Egészségügyi árnyékminiszterként Komáromi Zoltán országgyűlési képviselő fog dolgozni, akinek az lesz a munkája, hogy meggyógyítsa a "beteg magyar egészségügyet" - mondta.

Varju László, a DK alelnöke lesz az árnyékkormány energia- és rezsiügyi minisztere - közölte Dobrev Klára. Az árnyék-miniszterelnök a képviselő feladatául szabta, hogy megmutassa, hogyan lehet elérni az ország energiafüggetlenségét, csökkenteni az orosz gáztól való függést, valamint megoldani, hogy a magyar családok rezsije kiszámítható és megfizethető legyen.

Az árnyékkormány gazdasági minisztereként Dávid Ferencet, a DK országgyűlési képviselőjét mutatta be. Hozzátette, a politikus egyik legfontosabb feladata a kis- és közepes vállalkozások megerősítése lesz, de eközben azzal is törődnie kell, hogy helyreállítsa Magyarországon a társadalmi érdekegyeztetést.

Dobrev Klára elmondta, hogy környezetvédelmi és klímaügyi árnyékminiszter Oláh Lajos parlamenti képviselő, a mezőgazdasági árnyéktárcát Benedek Szilveszterre, a Veszprém megyei közgyűlésben dolgozó képviselőre bízta, az önkormányzati árnyékminiszteri posztot pedig Szaniszló Sándor XVIII. kerületi polgármester tölti be.

A honvédelmi árnyékminiszter Vadai Ágnes, illetve az oktatási és kulturális árnyékminiszter Barkóczi Balázs külföldi elfoglaltsága miatt nem tudott részt venni a rendezvényen.

Az árnyékkormányon belül fog dolgozni vidéki önkormányzati ügyekért felelős főtanácsadóként Szitka Péter, Kazincbarcika polgármestere, a szóvivő pedig Kálmán Olga parlamenti képviselő lesz.

Dobrev Klárát megkérdezték, mi alapján érezték úgy, hogy szükség van az árnyékkormány megalakítására. Az EP-képviselő azt felelte, hogy "dráma van az országban", Orbán Viktor miniszterelnök "becsapta" a választókat, a kormányfő biztonságot ígért, majd "sok millió embert az egyik legnagyobb létbizonytalanságba taszít".

Arról, hogy szerepel-e a programjukban az árstopok kivezetése, a 27 százalékos áfát bíráló politikus azt mondta, hogy egy tisztességes és szakmai kormány meg tudja állítani az inflációt.

Egy felvetésre kijelentette, ő sem elégedett azzal, hogy kevés nő van az árnyékkormányában. Mint mondta, szomorúan látja, hogy noha a Demokratikus Koalíció tagjainak, aktivistáinak túlnyomó többsége nő, amikor választott tisztséget kell vállalni, akkor ők valamiért "elfogynak".

Azzal kapcsolatban, hogy miért nem tagja az árnyékkormánynak Gyurcsány Ferenc, Kálmán Olga emlékeztetett: a DK elnöke az elmúlt években számtalanszor elmondta, hogy semmiféle kormányzati szerepre nem készül, neki a párt és a frakció vezetése a feladata.

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.