Ünnep

Augusztus 20. - Idén is akadálymentes lesz az ünnep

Fizikailag és "infokommunikációsan" is.

2022.08.17 12:17MTI

A Szent István-nap fő rendezvényei idén is akadálymentesek lesznek fizikailag és "infokommunikációsan" - derül ki Nyitrai Zsolt, a miniszterelnök főtanácsadójának Facebook-oldalán szerdán közzétett videóból.

A kisfilm több hasznos információt tartalmaz: az ünnepség helyszíne a Nyugati tér és a Kossuth tér között közlekedő alacsonypadlózatú 70-es és 78-as trolibusszal, valamint a 15-ös busszal közelíthető meg.

A kerekesszékes vendégek és kísérőiknek fenntartott hely a Kossuth téren az Andrássy Gyula lovas szobor és a Parlament épülete között lesz, valamint ülőhelyek és speciális mellékhelyiségek is a mozgáskorlátozottak rendelkezésre állnak majd.

Kovács Zoltán nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár a videóban elmondta, hogy az augusztus 20-ai ünnepség előkészítésén már gőzerővel dolgoznak a szervezők, húsz helyszínen, több programmal, több száz programelemmel készülnek a Szent István-napok megünneplésére.

A videóban Szekeres Pál paralimpiai bajnok is arra buzdít mindenkit, hogy idén ismét közösen ünnepeljék az államalapítás napját.

Kiemelték, hogy Magyarországon mindenkinek joga és lehetősége van méltó módon ünnepelni, emlékezni, ezért a kormány 2017-ben együttműködési megállapodást írt alá a legnagyobb fogyatékosügyi érdekképviseleti szervezetekkel, és vállalta, hogy a nemzeti ünnepeken - március 15-én, október 23-án és augusztus 20-án - a fogyatékossággal élőknek is biztosítja az ünneplés lehetőségét.

A kisfilm megtekinthető a www.szentistvannap.hu honlapon, amelyen további információk is találhatók a rendezvényekről.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.