Energiaválság

Párbeszéd: töröljék el szélerőmű-tilalmat, valamint a napelem- és a hőszivattyúadót!

A szélerőmű-tilalom, valamint a napelem- és a hőszivattyúadó azonnali eltörlését követelte a Párbeszéd társelnöke szombaton.

2022.08.06 16:50MTI

Szabó Rebeka az MTI-hez eljuttatott közleményében pártja tiltakozását fejezte ki a magyar erdők kipusztítása ellen, értelmetlennek, károsnak nevezve a tűzifaigények biztosításáról szóló kormányrendeletet, amely szerinte súlyos veszélybe sodorja Magyarország őshonos erdeit.

Az ellenzéki politikus szerint a magyarországi erdők állapota évről évre romlik, a tarvágásnak pedig beláthatatlan következményei lehetnek, ilyenek például a súlyosbodó légszennyezés, a vízhiány, a szárazság, valamint az özönfajok előretörése.

A társelnök közölte, a Párbeszéd szerint a felelőtlen erdőpusztítás helyett a kormány a szélerőmű-tilalom, valamint a napelem- és a hőszivattyúadó eltörlésével érdemi lépést tehetne Magyarország energiafüggetlensége felé, segítve egyúttal az egyre fenyegetőbb klímaválság elleni küzdelmet is.

Ha a kormány ezt nem teszi meg, azzal egyértelmű bizonyítékot szolgáltat arra, hogy nem áll szándékában az ország orosz gázfüggésének csökkentése - tette hozzá.

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.