Háború

Kormányinfo: leáll Százhalombatta, ezeknél a járműveknél marad a 480 forint

Import vagy stratégiai készletek felszabadítása között választottak.

2022.07.30 11:10ma.hu

Leáll Százhalombatta, az ország ellátását legnagyobb részben biztosító finomító, így hiány lép fel az országban, amit kétféleképpen tud a Kormány megoldani: a tartalékokból vagy importból. Most azt jelentették be, hogyan döntöttek: a stratégiai tartalék egy negyedét merik csak felszabadítani a háború és az ellátási problémák miatt, így az ország hiányát importból fogják pótolni. A 480 forintos garantált árat magán tulajdonú gépjárművekre, mezőgazdasági gépekre és taxikra tartják fenn. Azaz a céges autók, külföldi rendszámúak és a kannás tankolók is piaci árat fizetnek. Aki tankol, azt a forgalmi engedélyben található vonalkód alapján azonosítják be.

A leállás végének időpontja nem becsülhető meg, mert sok minden közbe jöhet, de folyamatosan egyeztet a MOL a kormánnyal. Augusztusban 184 millió liter dízel kerül felszabadításra, ez a készlet 38%-a.

Az aszály miatt olyan alacsony a Duna vízszintje, hogy az uszályos importra egyelőre nincs lehetőség. Nagy István vasárnap ad tájékoztatást a kormány intézkedéseiről az aszályhelyzet miatt.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.