Jog

Fogyasztóvédelmi eljárást indított a Ryanairrel szemben a fővárosi kormányhivatal

A Ryanair máris továbbhárította az extraprofitadót az utasokra.

2022.06.10 11:41MTI

Azonnali fogyasztóvédelmi eljárást indított a Ryanairrel szemben a fővárosi kormányhivatal pénteken.

Budapest Főváros Kormányhivatala az MTI-hez pénteken eljuttatott közleményében azt írta: a kormány elfogadhatatlannak tartja a Ryanair légitársaság azon döntését, amellyel a jegyüket már megvásárló és kifizető utasokra próbál újabb terhet róni. Ezért a kormányhivatal azonnali fogyasztóvédelmi vizsgálatot rendelt el az ügyben. Azt vizsgálják, hogy a légitársaság tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot folytat-e, megsértve a fogyasztóvédelmi jogszabályokat.

"A kormány a jövőben sem engedi meg, hogy a háború árát a magyar családok fizessék meg, ezért kell a vállalatoknak pluszterhet vállalniuk" - olvasható a közleményben.

Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter pénteken azt közölte az MTI-vel: a kormány a leghatározottabban elutasítja, hogy a Ryanair a légitársaságokra kivetett extraprofit-különadóját áthárítja az utazókra. A miniszter fogyasztóvédelmi vizsgálat elrendelését indítványozta azért, hogy a kormányhivatal illetékes szervei a fogyasztóvédelmi jogkörüknél fogva alaposan vizsgálják meg és lehetőség szerint akadályozzák meg a légitársaság tisztességtelen eljárását.

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.