Ukrajnai háború

Főpolgármester-helyettes: továbbra is csökken a fővárosba érkező menekültek száma

A szálláson tartózkodók átlagéletkora nem éri el a húsz évet, 57 százalékuk kiskorú.

2022.05.19 17:11MTI

Továbbra is csökken az Ukrajnából Budapestre érkező menekültek száma, a főváros szálláshelyein jelenleg már csak 311 ember tartózkodik - közölte Kiss Ambrus általános főpolgármester-helyettes csütörtökön Budapesten újságírókkal.

Azt mondta, a szálláson tartózkodók átlagéletkora nem éri el a húsz évet, 57 százalékuk kiskorú. Az Ukrajnából menekülők eddig 25 973 "vendégéjszakát" töltöttek fővárosi szállásokon.

Megemlítette, hogy több mint 90 ezer adag ételt osztottak ki.

Elmondta: a Városháza parkban és a Nyugati téren továbbra is nyitva vannak a menekülteket segítő információs pontok.

Kiss Ambrus kitért arra is, hogy az ide érkező menekültek száma csökken, de az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának adatai szerint 100-140 ezer ukrán menekült lehet Magyarországon, nagy részük Budapesten. Nagyon kevés ide érkezett menekülttel van kapcsolata a fővárosnak és a civil szervezeteknek - mondta a főpolgármester-helyettes, aki megoldandó problémának nevezte, hogy az itt lévő, de a szolgálatásokból nem kérő menekültekkel felvegyék a kapcsolatot.

Eddig több mint 200 millió forintot költöttek a menekültek ellátására - ismertette az általános főpolgármester-helyettes.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.