Koronavírus-járvány
Kásler szerint nem számít, ki hány oltást kapott, az a lényeg, hogy mikor
Az emberi erőforrások minisztere szerint a védettségi szint körülbelül 4-5 hónapon keresztül áll fenn.
2022.01.30 02:31ma.huA miniszter szerint négy hónappal a 3. oltás után elsősorban a 60 év feletti embereknek ajánlott a 4. oltás, illetve akik olyan társbetegségekben szenvednek, mint a szívelégtelenség, infarktus, krónikus tüdőbetegség.
"Nem azt kell figyelembe venni, hogy ki hány oltást kapott eddig, hanem azt, hogy az oltások között mennyi idő telt el" – mondta Kásler Miklós az Életközelben című videóinterjúban. Az emberi erőforrások minisztere szerint a védettségi szint körülbelül 4-5 hónapon keresztül áll fenn, de a 4. hónap után először lassan, majd rendkívül gyorsan csökken. "Arra utaló adatok vannak például Izraelből, hogy a 4. oltás háromszor jobban védi az embereket a súlyosabb megbetegedéstől és a fatális betegséglefolyástól, mint megelőzően" – hangsúlyozta.
Hozzátette: 4 hónappal a 3. oltás után elsősorban a 60 év feletti embereknek ajánlott a 4. oltás, illetve akik olyan társbetegségekben szenvednek, mint a szívelégtelenség, infarktus, krónikus tüdőbetegség. Ezeknek a betegségeknek a kezelésével foglalkozik a 2018-ban létrehozott Nemzeti Egészségügyi Programok, illetve a 2021-ben megalakult Nemzeti Infektológiai Program. A 6 Nemzeti Egészségügyi Programnak köszönhetően, ha lesz egy nagy pandémia 5, vagy 6 év múlva, akkor a magyar lakosság sokkal jobb egészségi állapotban fogadja azt a helyzetet – mondta.
Azzal kapcsolatban, hogy Hans Kluge, az Egészségügyi Világszervezet európai regionális igazgatója szerint végéhez közelít a járvány, úgy reagált: Hans Kluge elhamarkodottan soha nem nyilatkozik, de ugyanígy más teoretikus megközelítések is lehetnek.
Az interjú során szóba került a Szent Imre Kórházban történt tüzeset, amely egy halálos áldozatot követelt. A miniszter kiemelte: a sürgősségi osztály teljes rekonstrukcióra szorul, amelynek pénzügyi igénye majdnem félmilliárd forint.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:05 Baleset a 65-ös úton - Döbrököz polgármesterével ütközött frontálisan egy autó
- 15:01 Letartóztatták a nyírkátai emberölés gyanúsítottját - videó
- 14:40 Nyakon szúrtak egy hároméves kisfiút - videó
- 13:39 Sebváltóval akarta menet közben kielégíteni magát egy férfi, ez lett belőle - videó
- 12:51 Varga Judit: az Európai Parlament baloldali többségének nem tetszik Magyarország békepárti álláspontja
- 12:12 Uniós biztos: továbbra is aggodalomra ad okot a jogállamiság magyarországi helyzete
- 11:59 KNYF: továbbra is bűncselekmény rendőrök felé füstgránátot hajítani
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06