Koronavírus-járvány

Megszólalt az Orbánt feljelentő férfi, akinek két kínai oltás után halt bele a koronavírusba az édesanyja

Egyebek mellett azt is elmondta, hogyan jutott el odáig, hogy feljelentse a miniszterelnököt, és hogy mit is vár tulajdonképpen az egésztől.

2022.01.28 11:16ma.hu

Mint ismeretes, emberölés miatt feljelentette Orbán Viktort egy nagykanizsai férfi, mivel idős édesanyja két - 60 év felett vitatott hatékonyságú - kínai oltás után halt bele a koronavírusba.

Ferincz Jenővel most a hvg360 készített interjút, melyben a férfi elmondta: "bár Orbán Viktor nemrég azt mondta, hogy a kínai vakcináról folytatott vitát zárójelbe lehet tenni, mert az Egészségügyi Világszervezet jóváhagyta az alkalmazását, emberek halálát szerintem nem szabad zárójelbe tenni".

"Úgy gondolom, hogy valakinek jogi felelősséget kell vállalnia azért, ami az édesanyámmal és valószínűleg sok más, hozzá hasonló helyzetű idős emberrel történt" - vélekedett Ferincz.

A férfi úgy érzi, nem kaptak megfelelő tájékoztatást az oltásokról. "Nem tudtuk, hogy a 60 év felettiek körében nem vizsgálták a kínai vakcina hatékonyságát, ahogy azt sem, hogy a gyártó nem is ajánlotta az alkalmazását ebben a korosztályban" - nehezményezte a férfi, aki szerint "a kormánynak teljes körű tájékoztatást kellett volna biztosítania az ostoba és irányított kérdéseket tartalmazó konzultációk helyett".

Ferincz lapnak azt is elmesélte, édesanyja hogy fertőződhetett meg. "A testvérem az autizmussal élő gyerekével elment egy autistáknak szervezett rendezvényre. Itt, mint utóbb kiderült, több covidos is volt. A húgom és a gyereke itt fertőződhettek meg, majd átadhatták az édesanyámnak, amikor még nem tudták, hogy elkapták a betegséget. A 85. születésnapja előtt egy héttel, tavaly november elején halt meg. Úgy sejtjük, hogy a halála előtt körülbelül tíz nappal fertőződhetett meg, tehát gyors lefolyású volt a betegség" - idézte fel.

Feljelentésre azonban először nem is gondolt. "Édesanyám halála után öt nappal Covidban meghalt a 49 éves húgom is. Lelkileg összeomlottam, a temetést kellett intéznem, akkoriban eszembe sem jutott ilyesmi" - mondta. Csak azután lépett, amikor a Transparency International által kiperelt dokumentumokból kiderült, milyen komoly aggályaik voltak a magyar szakértőknek a keleti vakcinák alkalmazásával kapcsolatban. "Megdöbbentett, hogy az emberéleteket politikai, gazdasági szempontok felülírhatták. Nem első felindulásból cselekedtem, jó néhány álmatlan éjszaka után tettem csak feljelentést" - vallotta be.

Ferincz végül január 5-én nyújtotta be a feljelentést a Központi Nyomozó Főügyészségnek, ahonnan illetékesség hiányában átadták az ügyet a Budai Nyomozó Ügyészségnek, azóta azonban nem érkezett hír újabb fejleményről.

A férfi azt mondta, bár tisztában van vele, hogy nem valószínű, hogy felelősségre vonják a kormányt, és elégedett is csak akkor lenne, ha édesanyja még élne, mégis úgy érzi, ezzel tartozik az emlékének. "A 40 ezer emberből, aki eddig meghalt a járványban, voltak, akik menthetők lettek volna, ha valóban hatékony vakcinát kapnak.

"Azt várom, hogy mondják ki: a gyártó ajánlása szerint nem lett volna szabad a 60 felettieket kínaival oltani, mégis megtették félmillió emberrel" - fogalmazott

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.