Koronavírus-járvány

Gulyás: a védettségi igazolvány érvényessége a harmadik oltáshoz fog kötődni

A kormány felkérte az operatív törzset arra is, hogy vizsgálja meg, hogyan kötődjön a védettségi igazolvány érvényessége a harmadik oltáshoz.

2021.12.02 15:05MTI

Újabb egy héttel meghosszabbítja a kormány az oltási akcióhetet, és felkérte az operatív törzset, hogy dolgozzák ki az oltási akciónapok rendszerét országosan - közölte a Miniszterelnökséget vezető miniszter a csütörtöki Kormányinfón.

Gulyás Gergely hozzátette: a kormány felkérte az operatív törzset arra is, hogy vizsgálja meg, hogyan kötődjön a védettségi igazolvány érvényessége a harmadik oltáshoz.

A kormány határozott szándéka az, hogy a védettségi igazolvány érvényessége a harmadik oltáshoz legyen köthető - jelezte a politikus.

Bejelentette, hogy a tervezettnél egy héttel korábban, december 13-án érkeznek az 5-11 évesek számára adható oltások. A korosztálynak kétmillió adag vakcinát rendeltek.

A miniszter azt mondta, jól halad az oltások beadása, különösen a harmadik dózisé, utóbbi esetében Magyarország első helyen áll az Európai Unióban.

Ismertetése szerint 2,6 millióan kapták már meg a harmadik, 6,2 millióan az első és 5,9 millióan a második oltást.

Gulyás Gergely felhívta a figyelmet a harmadik oltás fontosságára, hiszen a gyártók és az orvosok szerint is a második dózis felvétele után 4-6 hónappal csökken a szervezet védekezőképessége, ami a harmadik oltással ismét megerősíthető. Ezért a harmadik oltás felvétele kulcsfontosságú - fűzte hozzá.

Hangsúlyozta: mindenkit, aki kapcsolattartásra megadta az e-mail címét, megkeresnek majd, és a harmadik oltás felvételére kérnek.

Abban bíznak - mondta -, hogy aki a két oltást felvette, az kérni fogja a harmadik dózist is.

A vakcinabeszerzésekkel kapcsolatos hírekre reagálva Gulyás Gergely leszögezte: nem változott Magyarország oltási politikája. Mint mondta, a kormány jól mérte fel a szükséges oltóanyag-mennyiséget, viszont minden olyan vakcinabeszerzésben részt fog venni, amely olyan korosztály számára teszi lehetővé az oltóanyag-beszerzést, amelyiket eddig nem lehetett oltani.

Gulyás Gergely kiemelte, az orosz Szputnyik V oltóanyagon kívül minden vakcina elérhető az országban, "a piacon bőség van", tehát ha oltóanyagot kell még vásárolni, akkor az semmilyen nehézségbe nem ütközik majd.

Közölte: a kormány felkérte az operatív törzset, hogy dolgozza ki, milyen formában juthatnak oltáshoz az 5-11 évesek.

A miniszter kitért arra is: az infláció elleni küzdelemben a kormány egyik legfontosabb eszköze a rezsicsökkentés fenntartása, valamint kiterjesztése a kisvállalkozói és az önkormányzati szektorra is.

Mint mondta, a világban "elszabadultak az energiaárak", ezért fontos, hogy ha az infláció ellen akarnak küzdeni, akkor "a talán legnagyobb növekedésen keresztülment világpiaci áramárakat Magyarországon nem szabad a fogyasztók számára érvényesíteni".

Gulyás Gergely emlékeztetett: ezért döntött úgy a kormány a közelmúltban, hogy maximálja a benzin és a gázolaj árát.

Megismételte: a magyar kisvállalkozók számára is elérhető lesz a rezsicsökkentés, a legfeljebb 4 milliárd forintos éves nettó árbevételű vagy mérlegfőösszegű, legfeljebb tíz munkavállalót foglalkoztató vállalkozások jogosultak lesznek az egyetemes szolgáltatásra. Hozzátette: az önkormányzatok számára is lehetővé teszik az egyetemes szolgáltatás igénybevételét, mert azt látják, "jelentős erre az igény az önkormányzati világban".

A miniszter fontosnak nevezte, hogy az önkormányzati rendszer működése zavartalan legyen, és minél kevesebb pluszterhet kelljen a járvány vagy a járvány miatt előállt világpiaci helyzet miatt az önkormányzatoknak elviselniük.

Gulyás Gergely "szórakoztató kis színesnek" nevezte, hogy akik "ostobaságnak tartják a rezsicsökkentést és akik szerint kevesebb áramot kellene fogyasztani és kevesebbet fűteni", azok "elsőként jelentkeztek" az egyetemes áramár alá. A főpolgármester és a hódmezővásárhelyi polgármester az elsők között volt, amikor a rezsicsökkentett árra az önkormányzatoknak be kellett jelentkezniük - jegyezte meg.

A miniszter hangsúlyozta, az infláció elleni küzdelemben a Magyar Nemzeti Bank megteszi, amit megtehet, a kormány pedig azzal tud küzdeni, hogy fenntartja a rezsicsökkentést, kiterjeszti a benzin- és gázolajárra, valamint a kisvállalkozói és önkormányzati szektorra.

Hozzátette: abban bíznak, hogy a rezsicsökkentés fenntartásának és kiterjesztésének köszönhetően a magyar inflációs adatok mérséklődnek, és jövő év végére "rendes pályára tudunk visszatérni". Ebben vannak bizonytalanságok, főleg a világpiaci gáz- és áramár alakulása, de bíznak abban, hogy a magyar intézkedések hozzájárulnak ahhoz, hogy csak mérsékelten jelenjen meg Magyarországon az infláció - mondta Gulyás Gergely.

Gulyás Gergely kérdésre válaszolva jelezte, hogy az oltás kötelezővé tételéről nemzeti hatáskörben kell dönteni. Magyarország "szigorú rezsimet" vezetett be azokon a területeken, ahol sok emberrel találkoznak a munkavállalók, az egészségügyben, a területi vagy központi közigazgatásban, illetve a pedagógusok számára a kormány kötelezővé tette az oltást. Emellett a munkáltatók is előírhatják az oltást.

A múlt héten naponta több mint 100 ezer embert oltottak be, ezen a héten feleannyit, de jóval többet, mint korábban. Mivel sokan hat hónapja - májusban és júniusban - kapták meg második oltásukat, a védettség csökkenése miatt időszerű, hogy megkapják a harmadikat is. Az, hogy lesz-e következő hulláma a járványnak, és az milyen erős lesz, a harmadik oltás felvételétől függ - mondta.

Jelenleg 2,871 millió Pfizer-, 778 ezer Moderna-, 3,1 millió Janssen-, 2,106 millió Sinopharm-vakcina áll rendelkezésre Magyarországon. Emellett 1,657 millió adag közeli lejáratú AstraZeneca-oltóanyag is van a raktárakban, ezeket elajándékozza a kormány. Már korábban is jelentős mennyiségű vakcinát cserélt el az operatív törzs, ezzel kitolva a felhasználható oltóanyagok lejárati határidejét - jelezte.

A járványhoz kapcsolódó korlátozásokról úgy fogalmazott: a korábbiakhoz képest azért mások a mostani szabályok, mert akkor még nem volt elegendő vakcina, most azonban mindenki szabadon dönthet, hogy beoltatja-e magát. Leszögezte, a kormány nem tervezi az ausztriai vagy a szlovákiai korlátozásokhoz hasonlók bevezetését. A többségi vélemény az, hogy most tetőzik a járvány negyedik hulláma, karácsonykor így már a görbe a leszálló ágához ér.

Az állami iskolákban dolgozó pedagógusok kötelező oltásáról közölte: 92 százalék körül van körükben az oltottak aránya, a december 15-i, első oltásra vonatkozó határidőt nem kívánják módosítani.

A miniszter a Szputnyikkal oltottak utazási korlátozásaival kapcsolatban azt mondta, az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) engedélyezési eljárásán múlik, hogy mikor lesz elfogadott a vakcina, de az látszik, hogy az EU politikai szempontokat érvényesít. A magyar diplomáciának mindent el kell követnie annak érdekében, hogy az unió változtasson az álláspontján, az oroszoknak pedig, hogy az EMA engedélyezze a vakcinát. A miniszter saját példáját említve azt is megoldásnak látja, hogy harmadik oltásként Janssen-vakcinát kért, álláspontja szerint ennek hat hónap után nincs kockázata. Közölte, kérni fogja, hogy az oltópontokon erre legyen lehetőség.

Amennyiben az orvosi álláspont szerint szükségessé válik a negyedik oltás felvétele, akkor arra lesz lehetőség - mondta.

Úgy fogalmazott, felvetődhet az antigéntesztek hatósági árassá tétele, de semmilyen teszt nem váltja ki az oltásokat. Az alkalmi antigéntesztelés pedig önmagában nem alkalmas a továbbfertőzések kiszűrésére.

Az oltottak megfertőződéséről közölte, az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Térben fel vannak tüntetve az oltottsági és a kórházi adatok is, de ezek központi összekapcsolásáról a miniszternek nincs tudomása, egyes kórházakban azonban vannak statisztikák. A lélegeztetettekre vonatkozó adatszolgáltatás változásáról pedig azt mondta: annak van információértéke, hogy invazívan lélegeztetnek-e valakit, mert az életmentő beavatkozásnak minősül. Annak azonban nem látja akadályát, hogy a nem invazívan lélegeztetett betegekről szóló adatokat is nyilvánosságra hozzák.

Az operatív törzs a közeljövőben dönthet arról, hogy az oltottak esetében változik a védettségi igazolványok érvényessége. Új igazolványokra ugyanakkor nem lesz szükség akkor sem, ha a második oltás beadása után fél évvel megszűnne az érvényessége, hiszen a leolvasásakor látható, hogy ki hány oltást kapott és mikor - fejtette ki Gulyás Gergely.

Kitért arra is: Magyarországon drámaian - három-, ötszörösére - emelkedett a műtrágya ára. Ez jelentős részben annak az üzleti magatartásnak a következménye, amelyet a Gazdasági Versenyhivatal kartellnek minősített, és amelyért rekordnagyságú, 14 milliárd forintot meghaladó bírságot szabott ki Bige László cégére. A kormány a műtrágya árát mérséklő döntéseket tervez, amelyek megfelelnek az uniós és hazai szabályoknak - mondta.

Bige Lászlónak a magyar piac jelentős részét ellátó vállalkozása lehetetlen helyzetbe hozta a gazdákat - vélekedett a politikus, elfogadhatatlan tartva, hogy a cég csupán egy napig ad el terméket magyar vevőknek.

Gulyás Gergely szerint jó lenne, ha a vállalkozó "nemcsak politikusokat akarna megvenni", hanem a magyar gazdákat is támogatná. Bige László - Nagy István agrárminiszter által 36 milliárdosra becsült - károkozásával kapcsolatban kijelentette, a baloldal miniszterelnök-jelöltjének kell elszámolnia azzal, hogy kitől fogad el pénzt a kampányához.

A miniszter sajnálatosnak tartja, hogy az Európai Bizottság - a korábbi jó gyakorlattal ellentétben - megtagadta 19 tagország kérését, hogy rendkívüli uniós piaci válságkezelési intézkedéseket vezessen be a sertéspiacon kialakult helyzet miatt. A kormány több mint 4 milliárd forint többlettámogatást biztosított az állattartóknak, olyan egyedülálló biztosítási rendszert hozott létre, amely garantálja a kieső jövedelmek pótlását, szigorúan ellenőrzi az importot, és 100 százalékos kamat- és költségtámogatást nyújt a sertéstartó gazdák hiteléhez.

Nem kívánta ugyanakkor kommentálni Karácsony Gergelynek azt az értesülését, hogy Kína lemondott a Fudan Egyetem építkezéséről. Hozzátette, a Fudan ügyében a kormánynak világos álláspontja van, amit többször közöltek, technikai kérdés, hogy a telket például mikor adják át.

Gulyás Gergely szerint a kormány gesztust gyakorolt azzal, hogy ellenzéki javaslatra döntött a népszavazások és a választás azonos napon történő megtartásáról, ezért visszás, hogy a gyermekvédelmi népszavazásról szóló parlamenti voksoláson nem vettek részt.

A miniszter a fővárosi önkormányzat ingatlanértékesítéséről kifejtette, a történtek felderítése az erre a célra létrejött vizsgálóbizottság feladata, a testület számára rendelkezésre álló 15 napos határidő azonban rendkívül rövid, a főpolgármester közvetlen szövetségesei pedig nem akarnak közreműködni a valóság felderítésében.

Úgy fogalmazott, a fővárosban teljes az átláthatatlanság. A Városházát el akarták adni, és ebben a főpolgármester jelenleg is hivatalban lévő, általa hivatalban hagyott munkatársai is közreműködtek. Azt, hogy bűncselekmény történt-e, nem a kormánynak kell eldöntenie - jegyezte meg Gulyás Gergely.

Azt mondta, a főpolgármester hónapokig nem írta alá a BKK finanszírozásról szóló szerződést, korábban pedig a kerületeknek kifizetett egészségügyi támogatások ügyében mutatkozott meg az, hogy nem a kormánnyal való együttműködésben, hanem a felesleges politikai vitákban érdekelt.

Az inflációra térve Gulyás Gergely kiemelte, a kormány minden más európai országnál többet tesz annak érdekében, hogy a külföldről jövő inflációs nyomás a lehető legkisebb mértékben érintse a magyar családokat. Közölte, figyelik a szerb kormánynak az alapvető élelmiszerek árainak befagyasztásáról hozott döntését.

A jövő évi inflációra vonatkozóan a személyes véleményét megfogalmazva azt mondta, az meghaladhatja a négy százalékot, elérheti az öt százalékot is, de a kormány a jegybank előrejelzését várja. Hozzátette: a magasabb infláció ellenére a jövő évi költségvetés stabil lábakon áll.

Az idei 6-7 százalékos magyar gazdasági növekedés nincs veszélyben, de ha az autóiparban nincs chiphiány, ez magasabb is lehetne - tudatta Gulyás Gergely.

Kérdésre arról is beszámolt, hogy az áramár csökkentése érdekében a kisvállalkozásoknak és az önkormányzatoknak elég az egyetemes szolgáltatást kérvényezniük, a csatlakozásuk ezt követően automatikus. A kormány egyelőre hat hónapra döntött erről a lehetőségről, az önkormányzatoknak egyébként eddig is adott volt ez, de közbeszerzésen korában olcsóbban jutottak áramhoz.

A földgázárak emelkedése miatt a távhőszektor vesztesége tízmilliárdos nagyságrendű lehet, az önkormányzatok pedig 8,5 milliárd forintot, a kkv-k ugyanakkor 30-50 milliárd forintot takaríthatnak meg az egyetemes szolgáltatói körbe való belépésükkel, az áramszolgáltatók kompenzációjáról eddig nem volt szó - közölte.

Gulyás Gergely az Európai Bíróságnak a jogállamisági eljárás ügyében tett lépésével kapcsolatos kérdésre azt felelte: a főtanácsnok javaslata általában nem nagyon szokott különbözni a bíróság döntésétől, de ez utóbbit meg kell várni. A főtanácsnoki véleményben azonban benne van, hogy általános jogállamisági vádaskodások nem vezethetnek szankciókhoz, vagyis a szigorú, joghoz kötött értelmezést tartja fontosnak.

Az, hogy a helyreállítási alapról szóló megállapodás április előtt létrejön vagy sem, kizárólag attól függ, hogy az Európai Bizottság be kíván-e avatkozni a magyar választásokba - mondta a miniszter. Hozzátette: ennek ellenére a programokat "el tudjuk indítani előfinanszírozással".

A jogállamisági mechanizmust elkésett politikai akciónak nevezte, azt az eljárási határidők miatt már nem lehet a választásokig aktiválni. A bizottság, ha rajta múlna, olyan kormányt választana, amely Brüsszel minden diktátumának enged, amely megszünteti a rezsicsökkentést és eltörli a gyermekvédelmi törvényt.

Gulyás Gergely szerint az egyik legfontosabb kérdés, hogy kinek van joga a gyermekek nevelésére. A kormány álláspontja szerint ez a jog a szülőket illeti meg. Azt mondta, hogy ha a gyermekvédelmi népszavazás érvényes lesz, akkor annak az a pozitívuma, hogy a jogszabály évekig nem módosítható, márpedig nemcsak az ellenzékkel, de az EU intézményeivel szemben is meg kell azt védeni.

A miniszter szerint a magyar baloldalnak vannak rossz hagyományai, ezek közt az egyik, hogy a magyar belpolitikai küzdelmeket külföldön akarják megvívni, Márki-Zay Péter közös ellenzéki kormányfőjelölt ezeket folytatva, amikor teheti, külföldön jelenti föl a kormányt.

Gulyás Gergely szomorúnak és veszélyesnek tartja, de álláspontja szerint nem meglepő, hogy a baloldal korábbi álláspontjához igazodva Márk-Zay Péter támogatja a drogliberalizációt.

A pedagógusbérek a nehézségek ellenére bejelentett 10 százalékos emelése jól kifejezi a kormány szándékát, hogy a következő ciklusban nagyobb mértékben kívánja azokat növelni. A kormány nem tárgyalt olyan javaslatról, amely megszüntetné a pedagógusok közalkalmazotti státuszát, és ennek ellentételezéseként 2023-tól nagyobb béremelés következhetne - mondta a miniszter.

Újabb kérdésre, hogy helyesnek tartja-e az Áder János államfő által létrehozott, a kormányzat által is támogatott Kék Bolygó Alapítvány milliárdos ingatlanvásárlását, a miniszter azt válaszolta, hogy az alapítvány a klímavédelem területén nagyon fontos tudományos kutatásokat folytat, és jelenleg is egy jelentős rendezvény szervezője.

Arról is beszélt, hogy ha az üzemanyagár 480 forint alá csökken, akkor ezt a kutak árainak is követniük kell, ellenkező esetben a versenyhivatalnak kell vizsgálódnia. A jelenlegi hatósági árak három hónapig maradnak érvényben.

Az iparűzési adó megfelezése kapcsán azt mondta, hogy az állam semmit nem vett el az önkormányzatoktól, hanem 100 milliárd forinttal támogatta a településeket. Így a kis- és középvállalkozásoknak is kevesebbet kell fizetniük, ennek pedig az önkormányzatok is örülhetnek - fejtette ki Gulyás Gergely.

Úgy vélte, hogy az új német kormány létrejötte nem befolyásolja majd a két ország közötti gazdasági kapcsolatokat, az itt befektető német cégek körében soha nem látott mértékű, 85 százalékos azok aránya, akik újra befektetnének Magyarországon.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.