Koronavírus-járvány

Karácsonyfát adnak első oltásért a Budapesti Szent Ferenc Kórházban

Kiültethető karácsonyfát adnak a Budapesti Szent Ferenc Kórházban azoknak, akik az oltási akcióhét során az első koronavírus elleni oltásért keresik fel az intézményt.

2021.11.25 13:50MTI

A kórház az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményében azt írta: a "Gyökeresen megváltoztatjuk karácsonyát" szlogennel indított kampány célja motiválni azokat, akik még nem kérték az oltást.

Az intézmény vezetőség úgy döntött, hogy az adományba kapott ötszáz földlabdás, 40-60 centiméteres fenyőt az oltási kampányhéten az első oltásra jelentkezők között osztják ki, a fát a második oltáskor kapják majd meg.

A közlemény idézi Toldy-Schedel Emil kórházigazgatót, aki azt mondta, egyházi kórházként szeretnék, hogy a családok ezen az ünnepen együtt lehessenek, és egészségben, biztonságban találkozhassanak. "Hisszük, hogy egy ilyen gesztussal mind többen megértik: döntésük saját életükön kívül a családjukra, szeretteikre is kihat" - tette hozzá.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.