Környezetvédelem

Áder: magyar gyártmányú kisrepülőgépek csökkenthetik az ágazat környezeti lábnyomát

Áder János köztársasági elnök a piacvezető kisrepülőgépeknél jelentősen kisebb környezeti terheléssel gyártható és üzemeltethető légi járműveket készítő magyar vállalkozást mutatott be Kék bolygó című podcast műsorának hétfőn közzétett epizódjában.

2021.10.25 22:30MTI

Az államfő vendége Tarány Gábor, a Magnus Aircraft Zrt. elnöke volt, aki elmondta, társaságuk több mint 8 ezer négyzetméteren gyárt nagyon könnyű, kompozit anyagból készült repülőket, amelyek fenntartása ötödébe kerül a hasonló méretű repülőknek.

Kiemelte: jelentős környezetiszennyezés-csökkentés érhető el azzal, hogy gépeik fogyasztása kevesebb mint a felét teszi ki a Cessna márkájú gépekének. Emellett a Magnus repülőgépeknek a gyártásnál is jelentősen kisebb a környezeti lábnyoma, hiszen a kompozit előállítása kevesebb energiát igényel és azt is majdnem teljesen megújuló forrásokból nyerik.

Tarány Gábor megjegyezte: a jövőben a gyártásnál áttérnek a vízbázisú festékek alkalmazására, hogy kevesebb káros anyag keletkezzen munkájuk során, továbbá egy biológiai szennyvíztisztítót is beüzemelnek.

A társaság vezetője elmondta, hogy repülőgépük egyik fontos tulajdonsága a kiemelkedő akrobatikus képesség, amelynek köszönhetően jól használható valamennyi hivatásospilóta-képzésben.

A Magnus kisrepülőgépek emellett hatékonyan és gazdaságosan üzemeltethetők országhatárok, valamint nemzeti parkok védelmére, továbbá környezeti katasztrófák utáni kárfelméréseknél is.

Tarány Gábor szólt arról is, hogy az elektromos meghajtású repülőgépekben is látnak fantáziát, ezt bizonyítja, hogy a Siemens vállalattal közösen készített kisrepülőjük kategóriájában világcsúcsnak számító 40 percet képes repülni.

A tíz éve alapított vállalkozás vezetője elmondta, hogy jelenleg 81 munkavállalót foglalkoztatnak, de a tervezett kapacitásbővítéssel 115-re szeretnék növelni a létszámot.

Tarány Gábor megjegyezte: cégük készített már versenykajakokat a magyar válogatottnak, továbbá elektromos minijacht gyártását is tervezik.

Áder János tájékoztatása alapján az érdeklődők november végén, december elején a fenntarthatósági expón találkozhatnak a Hungexpón a Magnus munkatársaival és megismerhetik a cég termékét.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.